Schwechat: hamis volt a bombariadó
Hamis bombariadó miatt szerdán délelőtt lezárták egy időre a bécsi (schwechati) repülőtér központi terminálját. Rövidesen kiderült azonban, hogy a gazdátlansága miatt gyanús csomag, amely a rendkívüli intézkedéseket kiváltotta, nem tartalmazott robbanószerkezetet. Újra megnyitották a lezárt 1-es terminált.
Dátum: 2004-06-30 12:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25068
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:27.570007, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A repülőtér gyanús tárgyakra specializálódott biztonsági őrei a rendőrség tűzszerészeit riasztották. Az ORF televízió olyan jelentést közölt először teletext-adásában, amely szerint az első vizsgálat megerősítette a gyanút. Az alaposabb vizsgálat azonban kiderítette, hogy nincs robbanóanyag a bőröndben - közölte Wolfgang Trimmel, a repülőtér szóvivője.
MTI -fideszfrakcio.hu