Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Barroso maga kíván dönteni az európai bizottsági tárcák elosztásáról

Az Európai Bizottság újonnan kijelölt elnöke szerdán megerősítette, hogy a kinevezése után őt megillető jogokkal élve maga kíván dönteni a bizottsági tárcák elosztásáról, és nem áll szándékában engedni a tagállamok nyomásának.


Dátum: 2004-06-30 14:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25074
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:29.553202, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A tárcák elosztása a bizottság elnökének a jogköre, én pedig nem vagyok hajlandó lemondani a jogköreimről. Arra természetesen készen állok, hogy meghallgassam a javaslatokat, mert az is fontos, hogy jók legyenek az állam- és kormányfőkhöz fűződő kapcsolatok" - jelentette ki José Manuel Durao Barroso, miután találkozott Pat Coxszal, az Európai Parlament (EP) távozó elnökével.

Az EU-tagállamok kedden tartott soron kívüli csúcsértekezletükön egyhangúlag jelölték Barrosót a brüsszeli bizottság következő elnökének tisztségére. Javaslatukat még az EP-nek is jóvá kell hagynia ahhoz, hogy a kinevezés érvénybe léphessen.

A huszonötök között már a jelölés jóváhagyása előtt elkezdődött a küzdelem a legfontosabb bizottsági posztokért, és néhány tagállam alig leplezett nyomást gyakorol bizonyos kulcstárcák megszerzése érdekében.

A német kormány illetékesei a napokban megerősítették, hogy a Németországnak járó bizottsági helyre Günter Verheugen jelenlegi bővítési biztost kívánják jelölni. Nem hivatalos formában azt is értésre adták, hogy a most létrehozandó új gazdasági csúcstárcát szánják neki.

Franciaország a versenypolitikai vagy a belső piaci biztos tisztségét szeretné megszerezni jelöltje, a jelenlegi bizottságban a regionális kérdésekért felelős Jacques Barrot számára, de a belső piaci terület felügyeletére Nagy-Britannia is igényt tart.

Barrosóval közösen tartott sajtóértekezletén Cox határozott támogatásáról biztosította a kijelölt elnök ezzel kapcsolatos álláspontját. "Hasznos lenne, ha most a tagállamok egy kissé háttérbe húzódnának, és tiszteletben tartanák a kijelölt elnök jogait és hatásköreit" - jelentette ki.

Köszönetet mondott Barrosónak azért, hogy jelölésének jóváhagyása után első útja az EP-be vezetett. Megerősítette, hogy a kinevezéséről tartandó szavazást az újjáválasztott parlament alakuló plenáris ülésén, július 22-én fogják megtartani.

A hónap közepén tartott választásokon ismét a konzervatív és keresztény pártokat tömörítő Európai Néppárt (EPP) lett az EP legnagyobb létszámú politikai csoportja. Jobbközép politikusként Barroso mindenképpen számíthat az EPP támogatására. A második legnagyobb csoportot alkotó szocialisták azonban szerdán ismételten értésre adták, kételyeik vannak azzal kapcsolatban, alkalmas-e a kijelölt elnök a tisztségre.

Cox javasolta, hogy Barroso és az EP politikai csoportjai már a szavazás előtti héten vegyék fel egymással a kapcsolatot. Barroso közölte: a maga részéről készen áll arra, hogy már a július 12-ével kezdődő héten találkozókat tartson a politikai csoportok képviselőivel.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek