Szaddám Huszein nem értette, mi történik vele, amikor átadták az iraki hatóságoknak
Szaddám Huszein ideges volt, láthatólag nem értette, mi történik vele, amikor megtudta, hogy átadják az iraki hatóságoknak - jelezte szerdán Szálem Csalabi, az előző rendszer vezetőinek ügyeiben ítélkezni hivatott iraki különleges törvényszék vezetője az amerikai ABC televízióban.
Dátum: 2004-06-30 15:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25079
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:31.046367, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csalabi tájékoztatta szerdán a volt diktátort és a bukott rendszer tizenegy további magas rangú vezetőjét arról, hogy az eddigi megszálló hatóságok jogilag átadták őket az iraki hatóságoknak. Ennek részleteiről számolt be az amerikai tévének adott nyilatkozatában, elmondva egyebek között, hogy "Szaddám Huszein lefogyott, s már nem visel szakállat".
A korábbi megszálló hatóságok, amelyek hétfőn átruházták a hatalmat az iraki ideiglenes kormányra, szerdán átadták a jogi fennhatóságot a volt elnök és közvetlen munkatársai fölött is. A foglyok fizikai őrizetét azonban továbbra is amerikai katonák látják el, amíg az iraki hatóságok nem lesznek képesek biztonságos fogva tartásukra. Hivatalosan sohasem közölték, hol őrzik az exdiktátort, de humanitárius szervezetek szerint a bagdadi nemzetközi repülőtéren létesített amerikai támaszponton van Szaddám Huszein fogva tartásának helye.
MTI - fideszfrakcio.hu