Új ivóvízbázis Bonyhádon
Hamarosan megkezdi a próbaüzemet Bonyhádon az a közel 700 millió forintos beruházással, 535 millió forintos címzett támogatással épült új ivóvízbázis, amelynek északi részlegét szerdán adta át a kivitelező Alterra Építőipari Kft.
Dátum: 2004-06-30 15:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25080
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:31.371091, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az északi vízmű-telepen lévő nyolc mélyfuratú kút, valamint a vas- és mangántalanító július közepén kiegészül a város déli vízmű-telepének bővítésével, ott további négy kút, valamint vas- és mangántalanító építése fejeződik be - ismertette az MTI-vel a város polgármestere, Potápi Árpád.
"A 2003 márciusában kezdődött teljes beruházás három hónapos próbaüzemelés után, október végétől váltja ki a város korábbi, vegyi szennyeződéssel veszélyeztetett ivóvízbázisát" - fűzte hozzá.
Potápi Árpád emlékeztetett arra, hogy a Budapesti Vegyi Műveknek a városhoz közel eső hidasi gyáregységében a hetvenes évektől tetraklórbenzol származékkal telt hordókat tároltak. A nyolcvanas években Garéba szállították a veszélyes hulladékot, addigra azonban a szennyeződés a talajba szivárgott, s azon keresztül az ivóvízbázishoz közelített. Tájékoztatása szerint a probléma megoldása 2001 decemberében kezdődhetett meg, amikor az előző kormány elfogadta pályázatukat egy új ivóvízbázis létrehozásának címzett támogatásra.
"Bonyhádnak a hiányos költségvetés miatt rendkívüli megterhelést jelent a 134 millió forintos önerő előteremtése, azért tárgyalásokat kezdünk a Budapesti Vegyi Művekkel, hogy támogassa a várost annak kiváltásában" - mondta Potápi Árpád.
Hozzátette, hogy a cég közreműködött a károk elhárításában, kicserélték a szennyezett talajt, tisztítják a talajvizet, rendszeres ellenőrzéseket végeznek.
MTI - fideszfrakcio.hu