Pénteken átadják az európai megbízóleveleket
Pénteken a Parlamentben veszi át megbízólevelét Magyarország 24 európai parlamenti képviselője - jelentette be Ficzere Lajos, az Országos Választási Bizottság elnöke a testület szerdai ülésén.
Dátum: 2004-06-30 17:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25086
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:33.135938, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az átadáskor már azt is figyelembe veszik, hogy az MSZP listájának első két helyét betöltő Kovács László és Horn Gyula, valamint Dávid Ibolya, az MDF listavezetője lemondott mandátumáról, s helyükre az utánuk következő jelölt lépett - mondta az OVB elnöke. Hozzátette: a megbízólevelek átadását követően hétfőn az OVB levélben tájékoztatja Pat Cox-ot, az Európai Parlament elnökét a mandátumot szerzett magyar képviselők névsoráról, illetve a választás eredményéről. A megbízóleveket Ficzere Lajos adja át az Országház Delegációs termében.
MTI - fideszfrakcio.hu