Űrszervíz
Közel hat órát töltöttek a világűrben a Nemzetközi Űrállomás űrhajósai és megjavították az állomás egyik meghibásodott giroszkópját. A két asztronauta, az amerikai Michael Fincke és az orosz Gennagyij Padalka közép-európai idő szerint szerda éjjel kezdett neki az űrszerelési munkának. Kicserélték az amerikai modulon az űrállomást a helyes irányban tartó egyik giroszkóp áramellátást biztosító elektromos lapot, majd fogantyúkat szereltek fel az állomás orosz moduljára.
Dátum: 2004-07-01 09:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25092
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:34.911320, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az űrhajósok összesen öt óra negyven percet töltöttek a világűrben. A múlt pénteken próbálkozásuk sikertelen volt: már kiléptek a nyílt világűrbe, amikor öt perc elteltével visszarendelték őket a zsilipkamrába, mert az amerikai szkafanderében csökkeni kezdett az oxigénnyomás. A giroszkóp áramellátását biztosító egység még áprilisban mondta fel a szolgálatot, megjavítását eredetileg június 16-ra tervezték. Akkor azért halasztották el a külső szerelést, mert a tervezett munkával egy időben indították a világűrbe az Intelsat-10 amerikai távközlési műholdat. A műveletben közreműködött egy olyan orosz műhold is, amely az űrállomás és a földi irányítás közötti kapcsolatot is biztosítja. Ezért kommunikációs zavarok keletkezhettek volna az irányító központ és a nyílt világűrben dolgozó űrhajósok között.
MTI - fideszfrakcio.hu