Beiktatták hivatalába Horst Köhlert, az új német államfőt
Beiktatták hivatalába csütörtökön Horst Köhlert, a májusban megválasztott új német államfőt. A 61 éves Köhler a német parlament két házának együttes berlini ülésén letette a hivatali esküt, s vált a szövetségi köztársaság kilencedik államfőjévé. A gazdasági-pénzügyi szakembert május 23-án választotta meg öt évre köztársasági elnöknek az államfőválasztásra jogosult testület, a szövetségi közgyűlés.
Dátum: 2004-07-01 12:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25113
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:41.421890, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Köhler a szövetségi közgyűlésben többséget élvező ellenzéki kereszténypártok és liberálisok közös jelöltje volt, előtte a Nemzetközi Valutaalapot vezette. Elődje, a szociáldemokrata Johannes Rau nem jelöltette magát újabb öt évre.
Németországban az elnök nem lehet 40 évnél fiatalabb és kétszer öt évig töltheti be a hivatalt. Az elnöki hivatal Németországban nem olyan erős, mint például az Egyesült Államokban, vagy Franciaországban, az államfő a pártokon és a napi politikán felülemelkedve egyfajta iránytűszerepet igyekszik betölteni.
A 73 éves Rau visszavonul a politikától, miközben Köhler csütörtöki beiktatási beszédében Németország megújulására és a mentalitás megváltoztatására buzdított. Jelképértékű, hogy az új német államfő első külföldi útja Lengyelországba, majd Franciaországba vezet.
Köhler szerint Németország sorsa elsősorban Európában dől el, az Európai Unió kibővítését, az európai alkotmány elfogadását állam- és kormányfői szinten "újabb mérföldköveknek" nevezte. Ugyanakkor szerinte el kell például gondolkodni azon, hogy a legutóbbi európai parlamenti választásokon minden tíz német választópolgárból miért csak négy járult az urnákhoz.
Köhler, valószínűleg Irakra utalva, azt mondta, hogy az Egyesült Államok is elkövette a maga hibáit, az európaiak is, de Németországnak jó kapcsolatokra és új párbeszédre kell törekednie a tengerentúli nagyhatalommal.
Az új államfő úgy vélte, hogy a német szociális jóléti állam túlzott terheket vállalt magára, "nem tudtuk elérni, hogy a szociális állam időben átálljon az elöregedő társadalom és a munka megváltozott világának követelményeire", a társadalomban a megosztottság újabb tendenciái jelentkeztek.
Köhler szerint Németországban minden reformálási igyekezet ellenére azért nem sikerült eddig eredményt elérni, mert a németek túlságosan kapaszkodnak a régibe, s félnek attól, hogy a reformkísérlet nem sikerül.
Németországnak azonban nincs más választása, mint válaszolni a kihívásokra, partnerei Európában és a világban ezt várják tőle.
A német szövetségi köztársaság 9. államfője a Nemzetközi Valutalapon kívül a londoni "közép- és kelet-európai bankot", az EBRD-t is vezette. Németországban különböző pénzügyi posztokat töltött be, német részről évekig ő készítette elő a vezető ipari államok csúcstalálkozóit, s szerepe volt a német újraegyesítés pénzügyi feltételeinek a kidolgozásában is.
Köhler nagyon alacsonyról tört fel igen magasra. Otthonukból távozni kényszerülő német szülők gyermekeként látta meg a napvilágot a mai Lengyelország területén, ahonnan a család először Lipcse környékére, majd Baden-Württembergbe vetődött. Köhler Tübingenben végezte egyetemi tanulmányait.
1981 óta tagja a Német Kereszténydemokrata Uniónak (CDU), ám tagságát az államfői évekre felfüggeszti. Jelezte már, hogy minden német, s minden Németországban élő elnöke akar lenni. Megválasztása után adott egyik interjújában elhatárolta magát az őt elnöknek jelölő konzervatív pártok állításától, amely szerint megválasztása a hatalomváltás, azaz a Schröder-kormány leváltása felé tett első lépést jelenti.
MTI - fideszfrakcio.hu