Már dolgoznak a biztonságiak Athénban
A biztonsági személyzet számára már csütörtökön elkezdődött az olimpia Athénban. Ezen a napon ugyanis 11 ezer ember, főként irodai alkalmazottak kezdték meg munkáját az ötkarikás játékok előkészítésére.
Dátum: 2004-07-01 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25119
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:43.254024, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Olimpiai Stadion biztosítása csak később veszi kezdetét, de július második felére már gyakorlatilag mind a 70 ezer rendfenntartó - katonák, rendőrök, parti őrség - munkába áll. Mint ismeretes, a játékok biztonságára mintegy egymilliárd eurót költ a görög kormány, háromszor annyit, mint az ausztrálok négy évvel ezelőtt.
Forrás: MobilPress
fideszfrakcio.hu