Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Széleskörű ENSZ-támogatás a nemzetközi konferenciának

A világszervezet Biztonsági Tanácsa tagjainak és a BT csütörtöki nyílt ülésén részt vett ENSZ-tagállamoknak a többsége támogatta a közel-keleti rendezés ügyében tartandó nemzetközi konferencia gondolatát.


Dátum: 2002-06-14 11:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2404
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:32.831493, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Richard Ryan ír ENSZ-nagykövet kifejezésével "közel közmegegyezés" alakult ki a nemzetközi közösségen belül e terv támogatására. A közmegegyezés a közelmúltban megfogalmazódott szaúdi béketerven és az ENSZ BT 242. és 338. számú határozatain alapul (e két határozat a palesztin területekről való kivonulásra szólítja fel Izraelt, cserébe biztonságos határokat és Izrael állam elismerését ajánlva).

Az izraeli ENSZ-nagykövet nem fűzött megjegyzést a nemzetközi konferencia gondolatához, azt azonban kijelentette: az izraelieknek és a palesztinoknak módot kell találniuk arra, hogy békében éljenek egymás mellett - idézte az AFP.

Kapcsolódó elemek