Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szocialista pártkatona az új médiacenzor

A szocialisták pártpolitikusukat nevezték ki a kormány médiakapcsolatainak felügyeletére. A Fidesz képviselőcsoportja elfogadhatatlannak tartja, hogy azt a munkát, amit eddig köztisztviselő végzett, ezután egy szocialista pártkatona irányítsa. A tájékoztatás szabadsága, a közszolgálatiság elve, nem engedi meg, hogy a pártok közvetlenül is befolyást gyakoroljanak a független médiára - áll a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoport Kulturális Kabinetjének közleményében.


Dátum: 2004-07-01 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25128
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:46.081207, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Beszédes dolog, hogy a szocialisták, éppen az elvesztett Európai Parlamenti választások után nyúlnak ehhez a fegyverhez. A médiatörvény módosításának eddig is volt felelőse a kormányban, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. Nem világos számunkra, hogy ezután ki terjeszti be a kormányzat médiatörvény módosításával kapcsolatos törvényjavaslatát.

A szocialisták láthatóan a közszolgálatiság terén továbbra is a zűrzavarban érdekeltek. A Magyar Televízió székházügyében is már a kormány dönt a kuratóriumi elnökség helyett - ahonnan egyébként törvénytelenül kiszorították a Fidesz delegáltjait - az MTV-t érintő ügyekben. Ráadásul közbeszerzés nélkül akarnak új székházat építeni.

A Magyar Televízió láthatóan elvesztette függetlenségét, de ez a szocialistáknak nem elég. Folyamatosan támadják a független közszolgálati rádiót is. Eddig a költségvetési megszorításokkal, az élet minden területén jellemző szocialista elvonásokkal próbálták ellehetetleníteni a rádiót.

Az új szocialista főkoordinátor egy ma reggeli interjújában már nyílt, pártpolitikai támadást intézett a független Magyar Rádió ellen. Mindez összeegyeztethetetlen a médiatörvénnyel, egy pártpolitikus, egy országgyűlési képviselő nem szólhat bele a független közszolgálati rádió és annak elnökének munkájába.

Felszólítjuk a szocialistákat, ha őszintén akarják a médiatörvény módosítását, akkor azonnal hagyjanak föl a független közszolgálati médiák ellehetetlenítésével, folyamatos támadásával.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

Kulturális Kabinet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek