Az új iraki vezetők a Szaddám-korszak nemzeti lobogóját választották
Az iraki ideiglenes kormány az iraki nemzeti lobogónak a Szaddám Huszein idején módosított változatot választotta mindenféle hivatalos bejelentés és formális döntés nélkül - írta a The Washington Times csütörtöki számában.
Dátum: 2004-07-01 18:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25132
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:47.265443, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lap megjegyzi, hogy a hatalomátadás napján Bagdadban vagy Irak washingtoni nagykövetségének épületén felvont zászló nem a hagyományos, már Szaddám Huszein országlása előtt is hivatalos piros-fehér-fekete, a fehér sávban három zöld csillaggal ellátott lobogó volt, de nem is az idén kiötlött fehér-kék-sárga színű, amelyet áprilisban ismertetett nagy felhajtással az ideiglenes kormány hivatalba lépésével feloszlatott ideiglenes kormányzótanács. A szuverenitás helyreállításával felvont lobogó a hagyományos zászló Szaddám Huszein alatt módosított változata. A diktátor nem sokkal az 1991-es öbölháború után Nagy az Isten felirattal látta el a zászlót a fehér sávban a zöld csillagok között.
Az ideiglenes kormány nyilván jobbnak látta, ha nem változtat a zászlón, hiszen - diktátor ide, diktátor oda - az Istent magasztaló szöveg eltávolításának nagyon kedvezőtlen visszhangja lenne a lakosság soraiban. Az áprilisban ismertetett zászlóterv eleve esélytelen volt arra, hogy nemzeti lobogó legyen belőle. Az iszlám félholdja alatt fehér mezőben két kék és egy sárga sáv a Tigris és az Eufrátesz folyót jelképezte, egy harmadik, sárga sáv pedig a kurd kisebbséget, a zászlót mégis széles körű ellenszenv fogadta, mivel a két halványkék sáv sok irakit az izraeli lobogóra emlékeztetett.
MTI - fideszfrakcio.hu