Az iraki kiképzés támogatásáról tanácskoztak a NATO-nagykövetek
Megtartották első egyeztetésüket az iraki biztonsági erők kiképzéséhez nyújtandó NATO-segítségről a szövetséges tagországok nagykövetei, akik csütörtöki brüsszeli megbeszélésükön egyelőre csak a NATO katonai tervezőit kérték fel a lehetséges módozatok kimunkálására.
Dátum: 2004-07-01 19:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25133
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:47.585041, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint diplomaták az Észak-atlanti Tanács - a 26 tagország nagykövetei - ülése után elmondták, egyelőre nem sikerült megoldást találni a hét eleji isztambuli NATO-csúcsértekezleten az iraki fegyveres erők kiképzésével kapcsolatban az Egyesült Államok és Franciaország között felmerült nézeteltérésekre.
A csúcsértekezlet határozata szerint az állam- és kormányfők úgy döntöttek, hogy felajánlják a NATO segítségét az iraki kormánynak az ottani biztonsági erők képzéséhez. A dokumentum nem részletezte, hogy a segítség konkrétan mit jelentene, s hogy Irakban, vagy azon kívül történne a képzés. Ehelyett úgy fogalmazott, hogy az iraki ideiglenes kormánnyal konzultálva az Észak-atlanti Tanácsnak kell majd sürgősen döntésre jutni a határozat végrehajtásának módjáról.
A határozat elfogadását megelőző vitában (az amerikai elképzelések ellenében) Jacques Chirac francia elnök ellenezte a NATO nagyobb léptékű iraki szárazföldi jelenlétét, s inkább azt szorgalmazta, hogy a szövetség hangolja össze az egyes tagországok által nyújtott kiképzési segítséget. Franciaország és Németország Irakba nem küld kiképzőket, hanem valamely más országban valósítaná meg a kiképzést.
A csütörtöki ülést követően a diplomaták igyekeztek kicsinyíteni a vita jelentőségét, hangsúlyozva: abban teljes egyetértés mutatkozott, hogy mielőbb valóra kell váltani a kiképzéshez ígért segítséget. A kiképzés kezdetéről és lehetséges módozatairól egyelőre korainak tartották konkrét részletek közlését.
MTI - fideszfrakcio.hu