Jordánia kész katonákat küldeni Irakba
Az arab országok közül elsőként Jordánia bejelentette, hogy kész csapatokat küldeni Irakba, ha ezt az iraki vezetés kéri.
Dátum: 2004-07-02 07:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25136
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:48.495463, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
II. Abdalláh jordán király csütörtökön este a BBC brit televíziónak adott interjújában közölte korábbi álláspontjának megváltoztatását. Az uralkodó eddig azon a véleményen volt, hogy a két ország történelmi kapcsolatai miatt Jordánia nem küldhet katonákat Irakba.
- Most azonban Iraknak ideiglenes kormánya van, s remélhetőleg nagyon közeli, hogy az ország visszanyerje teljes függetlenségét. Ha az irakiak közvetlenül segítséget kérnének tőlünk, nagyon nehéz lenne arra nemet mondani - fogalmazott a hásimita uralkodó.
A jelenlegi ideiglenes iraki kormányt megelőző iraki kormányzó tanács határozottan elutasította , hogy az Irakkal határos országok bármelyikéből - köztük Jordániából - katonák lépjenek iraki területre.
MTI - fideszfrkcio.hu