A sajtó elé tárták a Watergate-ügy bűnjeleit
Washingtonban a sajtó képviselőinek bemutatták a Watergate-ügy leleplezésekor, harminc évvel ezelőtt letartóztatott álbetörőktől lefoglalt bűnjeleket.
Dátum: 2002-06-14 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2405
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:33.143889, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Demokrata Párt irodáiban lehallgató készülékekkel ügyködő "betörök" gumikesztyűjét, csavarhúzókat, magukat a mikrofonokat fotózhatták, filmezhették az évforduló alkalmából rendezett bemutatón, de mindenekelőtt azt a noteszt, amelynek címjegyzékében Richard Nixon akkori elnök egyik tanácsadója, Howard Hunt telefonszámára bukkantak a nyomozók. Az első látásra "harmadrendű betörésnek" tűnő ügy ezzel az elemmel vált annak idején államüggyé, olyanná, amely Nixont két év múltán lemondásra kényszerítette.
Ezeket a tárgyakat 1977-ben helyezték el az országos bűnjeltárban, ahol csak kutatási engedéllyel tekinthetik meg őket a Watergate-botrány feldolgozásával foglalatoskodó tudósok. Mostani nyilvános szerepeltetésüket az amerikai politikatörténet gyászos eseményének harmincadik évfordulója alkalmából határozták el.