Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

ENSZ megfigyelőket kérnek amerikai képviselők az amerikai elnökválasztásra

Megfigyelők küldését kérte az ENSZ-től több amerikai képviselő a novemberi amerikai elnökválasztásra. Az amerikai képviselőház kilenc demokrata párti tagja csütörtökön küldött levelet Kofi Annan ENSZ-főtitkárnak, kérve azt, hogy a világszervezet szavatolja "a szabad és igazságos elnökválasztást" az Egyesült Államokban.


Dátum: 2004-07-02 07:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25138
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:49.105624, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 2000-ben tartott elnökválasztás példátlan vihart kavart az Egyesült Államokban: Florida államban, ahol a jelenlegi elnök mindössze 537 szavazattal győzött, többször is újraszámlálták a szavazatokat, míg a legfelsőbb bíróság lépett közbe és szentesítette George Bush győzelmét.

- Választott képviselőként kötelességünk biztosítani azt, hogy a nemzetnek ne kelljen ismét átélnie az akkori rémálmot - írták az amerikai törvényhozók levelükben.

A képviselők emlékeztettek arra, hogy a polgári jogok érvényesülését vizsgáló szövetségi bizottság 2001-ben megállapította: a 2000-es választás Floridában azzal végződött, hogy jelentős számú szavazótól megtagadták a választás jogát. A kétpárti bizottság jelentése szerint a választói névjegyzékről főként feketéket és a legszegényebb választói körzetben élő embereket töröltek - olyan választókat, akik hagyományosan a demokrata párti jelöltre adják voksukat.

A levél felhívta a figyelmet arra, hogy a bizottság idén áprilisban kiadott jelentésében azt állapította meg: a beígért reformok ellenére nem hoztak olyan intézkedéseket, amelyek elejét vehetnék a négy évvel ezelőtt történtek megismétlődésének.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek