Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meghátrált a hazugsággyártó

A Népszavát, a kormányzó szocialistákhoz közel álló sajtóorgánumot és annak online kiadását helyreigazításra kötelezte másodfokú ítéletében a Fővárosi Bíróság abban a személyiségjogi perben, amelyet Kondor Katalin, a Magyar Rádió Rt. elnöke indított a lap ellen. Miközben a Népszava 2003. szeptemberétől kezdve naponta folyamatosan a címoldalon rágalmazta Kondor Katalint, a bíróság jogerős másodfokú ítéletét, a helyreigazítást a lap 2004. július 1-jei számában a harmadik oldal alján közölte.


Dátum: 2004-07-02 12:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25150
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:52.695043, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kondor Katalint, a közszolgálati rádió elnökét a Népszava 2003. szeptember 25-i számának címoldalán azzal vádolta, hogy a '70-es évek közepétől kapcsolatban állt az akkori állambiztonsági szervekkel és kémelhárítói tevékenységet végzett a III/II-es ügyosztály számára.

A lap szeptember 26-i száma a címlapot ugyancsak Kondor Katalin "ügyének" szentelte, dokumentálva azt is, hogy a diktatúra titkosszolgálata Vári fedőnévvel, H-59742 kóddal szervezte be Kondort, aki hazafias alapon, azaz anyagi ellentételezés nélkül végezte titkos megbízatását. A névtelen rágalmazás a következő napon tovább folytatódott, a Népszava szavahihetőségének nyomatékot adva közzétette az úgynevezett 6-os kartont is, hadd lássa ország-világ, hogy egy demokratikus jogállamban a végrehajtó hatalomtól független intézmény vezetője a hetvenes évek közepétől csaknem tíz éven keresztül titkos megbízottként ügyködött. A vezércikk mellett egy teljes oldal foglalkozik a rádió elnökének besározásával, megszólal "A nép hangja az ügyről", a "Népszava információ" 10 pontban fogalmazza meg a közszolgálati kifogásait.

Kondor Katalin ellen indított hajtóvadászat szeptember 27-én újabb fordulatot vesz: megszólal Kondor egykori beszervezője "Béla százados", sőt a K&H bankbotrány gyanúsítottjaival randevúzó Tóth András titokügyi államtitkár valódinak és hitelesnek ítéli meg a Népszavában közölt "dokumentumokat".

Hallani egy neve elhallgatását kérő állítólagos operatív tisztről, bizonyos Józsefről, aki szerint Kondor Katalin jól kiképzett és magas szakmai színvonalon dolgozó, fegyelmezett titkos megbízottja volt az állambiztonsághoz tartozó BRFK III/II-B alosztályának.

A népszavás sztori akárcsak egy szappanopera napról-napra folytatódott: "A beszervező százados a BM után a közszolgálati rádióhoz került", "Ügynökvélemény", "Egy volt titkosszolgálati tiszt az erdőből", "Szakvélemények a dokumentumokról" cikksorozatokkal.

A Fővárosi Bíróság másodfokon is helybenhagyta az elsőfokon született ítéletet, miszerint kötelezte a Népszavát, hogy a cikkel azonos helyen és betűszedéssel tegye közzé az alábbiakat az ítélet jogerőre emelkedése után nyolc napon belül:

"Lapunk 2003. szeptember 25-i számában a "Titkos megbízott volt egykor a rádióelnök?" című cikkben azt a valós tényt, hogy az akkori állambiztonsági szervek egy úgynevezett 6-os kartont állítottak ki Kondor Katalin személyéről, abban a hamis színben tüntettük fel, hogy ő Vári fedőnéven ténylegesen titkos megbízott lett volna".

A Népszavának közölnie kell továbbá, hogy valótlanul állította, a rádióelnök 1974 után egy évtizedig szolgálta volna megbízóit, illetve, hogy Kondor Katalint védte az átvilágítási törvény.

A sajtó-helyreigazítás szövege szerint a Népszava 2003. szeptember 27-i számában valótlanul állította, hogy Kondor Katalint ténylegesen beszervezték volna a kémelhárítással foglalkozó főcsoportfőnökséghez, és ténylegesen titkos megbízott lett volna 1974 és 1983 között.

A bíróság kötelezte továbbá az alperest, hogy a Népszava online internetes oldalon 2003. szeptember 25-én megjelent, Kondor Katalin fedőneve Vári című cikkel azonos elérhetőségen az ítélet jogerőre emelkedésétől számítva 8 napon belül tegyen közzé egy, az előbbiekhez hasonló közleményt.

Miközben a Népszava 2003. szeptemberétől kezdve naponta folyamatosan a címoldalon rágalmazta Kondor Katalint, a bíróság jogerős ítéletét, a helyreigazítást a lap 2004. július 1-jei számában a harmadik oldal alján közölte.

Ez lenne az egyetlen olyan napilap, amely bátran vállalja a baloldaliságát, ahogyan a Kondor Katalinnal szemben pervesztes, a szocialisták lejárató kampányaiban kulcsszerepet vállaló lap főszerkesztője nyilatkozta Kovács László MSZP-elnök szegfűs logójú levelére reagálva, amely mellé Népszava-megrendelőlapot is mellékeltek.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek