Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megrongálták a gyöngyösi zsidótemetőt

Ismeretlen tettesek megrongálták a gyöngyösi zsidótemetőt: 92 sírt ledöntöttek - közölte a rendőrség az MTI-vel pénteken. Az anyagi kár mintegy ötmillió forint - mondta Oravecz Éva, a Heves megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.


Dátum: 2004-07-02 12:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25153
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:53.604714, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A temető gondnoka az MTI-nek elmondta, hogy a rongálók felfeszítették a kerítését, majd ledöntötték, összetörték a sírokat. A temetőt az idén, a holocaust 60. évfordulójára hozták rendbe 16 millió forintos költséggel. A felújítással június 20-ára, a városi megemlékezésre készültek el - tette hozzá.

Oravecz Éva közölte, hogy a gyöngyösi rendőrkapitányság rongálás miatt indított eljárást.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek