Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Iraki szakértő szerint 4-6 hónapig tart Huszein perének előkészítése

Egy iraki szakértő szerint 4-6 hónapig is eltarthat Szaddám Huszein volt iraki elnök perének az előkészítése. Haszem Csibli - aki a június elején feloszlatott ideiglenes iraki kormányzótanácsban az igazságügyi tárca élén állt - ezt a Neue Zürcher Zeitung című svájci napilap pénteki számában megjelent nyilatkozatában jelentette ki.


Dátum: 2004-07-02 13:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25157
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:54.851431, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 33 éves ügyvédi tapasztalatokkal rendelkező Csibli úgy fogalmazott, hogy Huszeinnek és 11 vezetőtársának a bíróság elé állítása az újonnan elnyert iraki szuverenitás első jele. Csibli kiemelte, hogy Irak fennállása óta most először nem válnak lincselés áldozataivá az ország korábbi vezetői.

Cáfolta, hogy az iraki igazságszolgáltatás felkészületlen lenne egy ilyen per lefolytatásához. Hangsúlyozta, hogy Irak nem tekinthető "újszülöttnek a jogszolgáltatásban", s emlékeztetett arra, hogy az emberiség első jogi kódexét a mai Irak területén állították össze. Elismerte, hogy a Huszein elleni per újdonságot jelent a nemzetközi joggyakorlatban, mivel hasonló pereket eddig külföldön, illetve nemzetközi részvétellel tartottak. Nem zárta ki annak lehetőségét, hogy külföldi szakértők is bekapcsolódhassanak a perbe, például Huszein iraki védőinek csoportján keresztül. Kifejtette azonban, hogy a Huszeinnel szembeni vádak többsége az iraki törvények szerint is büntetendő, például a tömegpusztító fegyverek bevetése, az iraki kurdok elleni gáztámadás.

Csibli szerint nem kétséges, hogy mindezekért a volt iraki elnököt terheli a felelősség, hiszen a kormányzó párt első számú vezetője, s államfőként a fegyveres erők főparancsnoka volt. A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzetközi emberi jogi szervezetek az utóbbi évtizedben számtalan jelentést készítettek az Irakban elkövetett bűnökről, az iraki archívumok milliónyi dokumentumát is át kell vizsgálni, így a nyomozás és a per előkészítése 4-6 hónapig is eltarthat Szaddám Huszein ügyében.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek