Radikális síita vezető Szaddám Huszein mielőbbi kivégzését követelte
Szaddám Huszein volt iraki elnök mielőbbi kivégzését követelte pénteken Muktada asz-Szadr radikális iraki síita vezető egyik bizalmasa. Avasz Kafadzsi kijelentette Bagdad Szadrváros nevű negyedében a pénteki imán mondott beszédében: a várható hosszas bírósági tárgyalás csak arra jó, hogy elterelje az iraki közvélemény figyelmét az ország számos problémájáról. Hozzátette: úgy gondolja, hogy véleményét osztja Szadr híveinek tábora, sőt a legtöbb iraki is.
Dátum: 2004-07-02 14:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25164
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:57.086751, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Úgy vélekedett: annyira nyilvánvalóak Szaddám Huszein bűnei, hogy tulajdonképpen nem is lenne szükség bírói eljárásra. Kijelentette, hogy ha már bírósági tárgyalást rendeznek, akkor inkább azok felett kellene ítélkezni, "akik sugalmazták és megkönnyítették Szaddám Huszein gonosztetteit, mindenekelőtt az amerikai kormányokat". Azt állította, hogy "az Egyesült Államok szabad jelzést adott" Szaddám Huszein rezsimjének az iraki síita vallási vezetők meggyilkolásához, az Irán elleni háborúhoz és az 1991-es öbölháború utáni síita felkelés elfojtásához.
Szard mozgalmának egy másik vezetője, Raed al-Hadimi sejk figyelmeztette a külföldi ügyvédeket, hogy eszükbe se jusson Irakba menni Szaddám Huszein védelmének ellátására, de konkrét fenyegetést nem fűzött figyelmeztetéséhez.
MTI - fideszfrakcio.hu