Rumsfeld: elmúlt a veszély
Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter csütörtökön iszlámábádi tárgyalásai végeztével azt a véleményét érzékeltette, hogy India és Pakisztán, e két atomhatalom között, az enyhülés irányába tett lépéseik következtében, elmúlt a háborús veszély.
Dátum: 2002-06-14 12:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2408
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:34.024139, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az atomfegyverek elmúlt hetekben való bevetésének esélyeit latolgató újságírói kérdésre Rumsfeld nem adott egyértelmű választ: "A kérdés boncolgatásán már túljárt az idő. Mindkét ország vezetői úgy kezelik az ügyet, ahogy az ilyen fegyverekért felelős személyektől elvárható" - közölte az amerikai politikus.
Rumsfeld szerdán és csütörtökön találkozott az indiai és a pakisztáni vezetéssel, és mindkét felet a kasmíri ellenőrzési vonal mentén zajló tüzérségi harcok visszaszorítására, a párbeszéd megkezdésére kérte. Véleménye szerint mind India, mind Pakisztán fontos lépéseket tett a feszültség enyhítésére, de a határ két oldalán álló mintegy egymillió katona az állandó készültség miatt komoly stresszhelyzetben van jelenleg is.
A védelmi miniszter a jelenlegi feszült helyzetet a hegyre vontató lóhoz hasonlította, amely félúton egy pillanatra megáll, azzal fenyegetve, hogy terhével együtt visszahull a völgybe. Rumsfeld úgy vélte, hogy a kritikus pillanat súlyát mindkét atomhatalom vezetői átérezték.
Donald Rumsfeld csütörtöki iszlámábádi sajtótájékoztatóján visszakozott egy nappal azelőtti kijelentésétől, miszerint a kasmíri határ közelében al-Kaida csoportok tevékenysége valószínűsíthető. Elmondta: az Egyesült Államoknak nincs birtokában bizonyíték e feltételezés alátámasztására, csak helyi emberek beszámolóira épülő spekulációkról van szó.