Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bahrein elhagyására szólították fel az amerikai állampolgárokat

Biztonsági okokból Bahrein elhagyására szólította fel állampolgárait pénteken az amerikai külügyminisztérium.


Dátum: 2004-07-02 17:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25169
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:12:58.530413, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A State Department közleményében eltanácsolja az amerikai állampolgárokat attól, hogy a közeljövőben a kis öbölmenti országba utazzanak, míg az ott tartózkodó amerikaiakat a távozás megfontolására kéri. A minisztérium hírszerzési információkra hivatkozik, melyek szerint terroristák támadásokra készülődnek amerikai és nyugati célpontok ellen az arab állam területén. Bahreinben mintegy 4 ezer amerikai él, egy részük az amerikai haditengerészet ott állomásozó egységénél szolgál. A közelmúltban történt, nyugati személyek ellen elkövetett szaúd-arábiai merényletek azt mutatják, hogy az előrejelzéseket komolyan kell venni. A bahreini hatóságok néhány napja megerősítették biztonsági intézkedéseiket, különösen a szigetországot Szaúd-Arábiával összekötő közlekedési hídnál.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek