Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Amerikai katonák ellen emeltek vádat egy iraki halála miatt

Három amerikai katona ellen emeltek vádat pénteken az Egyesült Államokban egy iraki férfi halála miatt - az irakit még januárban egy hídról való leugrásra kényszerítették a katonák.


Dátum: 2004-07-02 19:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25174
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:00.034033, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Két katonát emberöléssel, bűnszövetkezettel, hamis vallomással és a nyomozás akadályozásával vádolják. A harmadik katona ellen emberölés és hamis vallomás a vád. Egy negyedik társuk szintén bírósági tárgyalás elé néz, ő egy másik iraki személyt kényszerített a bagdadi Tigris folyóba való ugrásra, ez a férfi azonban túlélte a vízbecsapódást. A katonák a 4. amerikai tengerészgyalogos hadosztály egyik egységéhez tartoztak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek