Egész nyáron gyereknap az Óbudai-szigeten
Szombattól hat hét végén át a gyermekek vehetik birtokukba az Óbudai-szigetet, ahol változatos, ingyenes programokkal, előadásokkal, játéklehetőségekkel, foglalkozásokkal várják a családokat - tudatták a szervezők.
Dátum: 2002-06-14 12:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2411
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:34.884703, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Sziget Kulturális Szervezőiroda közleménye szerint a szombaton és vasárnap délelőtt 10 órától este 7-ig tartó rendezvényeken a különböző korosztályú gyermekeknek és szüleiknek tartalmas és igényes szórakozást, egész napos időtöltést kínálnak.
Az Óbudai-sziget Nagyrétjén többek között sportversenyekkel, előadásokkal és zenei műhellyel várják a látogatókat.
A szigeten felépül Manófalva, lesz cirkusztanoda, varázsló- és zsonglőriskola is.
A Rex Kutyaotthon Alapítvány jóvoltából állatsimogatás, valamint előadások, vetítések és bemutatók színesítik a programot.
A gyerekek részvételével a Nagyréten megelevenedik a Sehova királyság, ébresztő tornával, próbatételekkel, táncokkal és minden nap más-más mesével. Lesz bábozás és meseház, illetve kézműves foglalkozások is.
A Kreatív-Játék-Téren szép és hasznos tárgyakat készíthetnek a kicsik és nagyok, az Alkotásjáték keretében pedig díszletépítés, kőépítő kézművesség, szoborépítés, papírsárkány- és hangszerkészítés várja a sziget apraját-nagyját.
A Maradó és Hurcika színpadon színházi és zenés produkciókkal szórakoztatják a látogatókat. Fellép többek között a Ghymes együttes, a Kaláka, valamint látható lesz a Vaskakas, a Bóbita, a Ládafia és a Ciróka bábszínház is.
A szervezők a legkisebbekre is gondoltak: őket a "pelenkás" gyermekmegőrzőben hagyhatják a szülők, míg a nagyobbakkal felfedezik a szigetet, vagy a "szülők gyerekszobájában" pihennek.