Öngyilkos merénylet az iraki Baakúbában, három halott, egy sebesült
Három személy életét vesztette, köztük az öngyilkos merénylő egy pokolgépes robbantási kísérletben vasárnap az iraki Baakúbában - közölték biztonsági és kórházi források.
Dátum: 2004-07-04 12:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25201
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:08.313501, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy szemtanú elmondta, hogy a fővárostól, Bagdadtól 60 kilométerre északra lévő város központjában, a nemzeti gárda toborzóirodájánál állt többedmagával, amikor csak arra lett figyelmes, hogy a gárdisták tűz alá vesznek egy közeledő járművet. A benne ülő meghalt, de életét vesztette két polgári személy is. A gépkocsi csomagtartójában lévő robbanóanyagot a gárdisták hatástalanították. A városban az utóbbi időben számtalan pokolgépes merénylet történt, amely mögött feltehetően az al-Kaida terrorhálózathoz kapcsolódó Abu Muszab az-Zarkávi vezette terrorista csoport állhat.
MTI - fideszfrakcio.hu