Hende Csaba a Fidesz-frakcióban dolgozik tovább
Várhatóan a Fidesz parlamenti frakciójában tevékenykedik az év végétől az MDF-ből a közelmúltban kilépett Hende Csaba független képviselő, aki vasárnap az MTI-nek elmondta, több szombathelyi volt MDF-es politikustársával együtt belépett a Fidesz helyi csoportjába.
Dátum: 2004-07-04 13:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25204
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:09.213341, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nagy valószínűséggel a hat hónap lejártával, valamikor 2004 december végétől, a Fidesz-frakcióban fogok tevékenykedni - közölte a politikus a házszabályra utalva, amely szerint frakcióból kilépő képviselő csak fél év elteltével léphet be egy másik párt képviselőcsoportjába. Mint mondta, egyhangú szavazással döntöttek pénteken a felvételükről. Hozzátette: mellette Marton Zsoltot, az MDF helyi szervezetének volt elnökét is felvették a Fideszbe Szombathelyen. Ajánlóm Orbán Viktor volt első helyen, és két szombathelyi fiatal politikus, Ágh Péter, a Fidelitas országos alelnöke és Szakály Gábor, a Fidelitas szombathelyi elnöke - mondta Hende Csaba.
Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: "nem olyan szándékkal léptem be, hogy tisztséget gyűjtsek, munkára számítok és sikeres együttműködésre". Elmondta: a 2006-os országgyűlési képviselő-választáson való indulása egyelőre nem került szóba.
Hende Csaba június 23-án jelentette be, hogy kilép az MDF-ből és a párt országgyűlési képviselőcsoportjából. Döntését a demokrata fórum "politikai irányvételének elbizonytalanodásával és a párton belül kialakult viszonyokkal" indokolta. A politikus 1988 novemberében lépett be az MDF-be. A szombathelyi szervezet elnökeként a Vas megyei és az országos választmány tagjaként, a párt országos etikai biztosaként, az országos elnökség tagjaként, az MDF alelnökeként, majd általános alelnökeként tevékenykedett. Az Antall- és Boross-kormány idején a Honvédelmi Minisztérium parlamenti titkára, jogi főosztályvezetője, majd kabinettitkára volt. Az Orbán-kormányban az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkáraként dolgozott. A 2002-es parlamenti választásokon a Fidesz és az MDF közös országos listáján szerzett mandátumot. A választások óta, párttisztségeiről lemondva, Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt miniszterelnök felkérésére a polgári körök koordinátoraként tevékenykedik.
Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője az MTI-vel közölte: a nagyobbik ellenzéki párt egyelőre nem folytatott tárgyalásokat Hende Csaba politikai jövőjével kapcsolatosan. Később dől el, hogy pontosan hogyan és milyen keretek között dolgoznak együtt Hende Csabával. A Fidesz szóvivője hangsúlyozta: "megtiszteltetés számunkra, hogy Hende Csaba úgy gondolja, politikai pályafutását a Fideszben képzeli el, hiszen nagy tapasztalatokkal rendelkezik, államtitkár volt Dávid Ibolya mellett" az igazságügyi tárcánál.
MTI - fideszfrakcio.hu