A szíriai és az iráni elnök a külföldi csapatok mielőbb kivonását sürgeti Irakból
Az Irakban állomásozó külföldi csapatok mielőbbi kivonását sürgette vasárnapi teheráni találkozóján Bassár el-Aszad szíriai és Mohammed Hatami iráni elnök. Ennek az előre látható válságnak az oka az Egyesült Államok agressziója Irak ellen és az ország amerikai megszállása - szögezte le Hatami. Egyúttal kijelentette: az iraki helyzet megítélésében nincs véleménykülönbség Teherán és Damaszkusz között.
Dátum: 2004-07-04 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25207
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:10.099269, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A helyzet megoldása a megszállás mielőbbi felszámolása és olyan iraki kormány megalakítása, amely minden iraki érdekét képviseli. Az iráni elnök a szír vezetővel folytatott megbeszélései után tartott sajtóértekezletén azt is fontosnak nevezte, hogy a nemzetközi közösség kapcsolódjék be az újjáépítésbe és nyújtson segítséget a stabilitás megteremtéséhez.
Bassár el-Szad úgy fogalmazott, hogy az iraki helyzet a Szíriát leginkább nyugtalanító kérdések között az első helyen áll. Vendéglátójával egyetértésben a szír vezető is Irak területi egységének biztosítására helyezte a hangsúlyt és a megszálló csapatok távozását sürgette.
MTI - fideszfrakcio.hu