Utazási portál lett a Malév honlapja
Július elsejétől utazási portálként működik a Malév internetes honlapja, amely a múlt év december vége óta már közel félmilliárd forint bevételt eredményezett a légitársaságnak - jelentette be Nemes Ervin, a Malév kereskedelmi vezérigazgató-helyettese hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Dátum: 2004-07-05 11:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25217
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:13.100615, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az új portál alternatív értékesítési csatornát jelent a Malév számára a bevételek növelésére, mert egymásra építi az utazás minden fázisát, mégpedig alacsonyabb költséggel minden más eladási formánál - tette hozzá.
"Egy ilyen szolgáltatás - a nemzetközi trend szerint - egy-másfélszeres forgalmat generál" - mondta Selmeci Péter, az e-business projektvezetője. Hozzátette, hogy a Malév portálja "napi hatezer látogatót fogad, sorban állás nélkül".
A repülőjegy mellett szállodafoglalást, autóbérlést és utazási információkat, valamint internetes vásárlást kínáló portál teljes kiépítése 2005-re fejeződik be, amikor e-ticketet, azaz elektronikus repülőjegyet is ad már a rendszer, és vonatjegyet is lehet majd vásárolni.
Mint a tájékoztatón elhangzott, az elektronikus jegy kiadása most még azért nem valósítható meg, mert a Malév a helyfoglalási rendszer megváltoztatását tervezi. A SkyTeam-hez való csatlakozás feltétele ugyanis az informatikai rendszer átalakítása a légiszövetség elvárásainak megfelelően. Ez mintegy 250 millió forint beruházást jelent - válaszolta az MTI kérdésére Selmeci Péter.
A magyar légitársaság a múlt év közepén kezdte meg az internetes jegyértékesítés kiépítését. Nemes Ervin tájékoztatása szerint jelenleg négy kiindulási városban, Budapesten, Londonban, Párizsban és Stockholmban lehet jegyet rendelni a Malév portálján, ez szeptemberig további húsz desztinációval bővül.
Az internetes jegyértékesítés megkezdése fordulópont volt a Malév életében, miután hat-nyolc éves lemaradást kellett behozni - mondta Nemes Ervin. A portálon a Malév öt százalékos kedvezményt ad a repülőjegy árából, a jegy kiállítási díj pedig öt ezer forint helyett ezer forint.
Jelenleg a légitársaság saját értékesítésének 15 százaléka a magyarországi internetes eladás, teljes értékesítésének pedig 3,5 százalékát teszi ki. Ez az arány Franciaországban például csak öt százalék. A portál létrehozásának költsége már megtérült - tette hozzá a kereskedelmi vezérigazgató-helyettes.
MTI - fideszfrakcio.hu