A fél Vajdaságra átterjedt a bácskai gazdák tiltakozása -
A vajdaság egész északnyugati részére átterjedt hétfőn a szabadkai agrártermelők tiltakozása, miután csatlakoztak hozzájuk a zombori agrártermelők: a tartomány említett részén minden fontosabb útvonalat lezártak, beleértve az összes magyar-szerb és horvát-szerb határátkelőhöz vezető utat is.
Dátum: 2004-07-05 13:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25220
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:14.000524, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tiltakozó megmozdulást három szabadkai parasztegyesület kezdte hétfő reggel, de csatlakoztak hozzájuk a zombori és a nagybecskereki agrártermelők is. A belgrádi médiák jelentései szerint szinte az egész tartományban, kiváltképpen a magyar és a horvát határhoz közeli térségben leállt a forgalom. A gazdák traktoraikkal és egyéb gépeikkel lezárták a röszkei-horgosi, tompai-kelebiai és a hercegszántói-béregi határátkelő szerb oldalán lévő utakat, s ugyanez a helyzet a személyforgalom számára fenntartott bajmoki határátkelőnél is. Útzárlatra számíthat az is, aki Horvátországon át próbál bejutni a Vajdaságba, mivel a zombori gazdák a horvátországi átkelőknél is elállták munkagépeikkel a forgalmat. A határátkelőkön kívül a gazdák lezárták a Csantavér melletti kereszteződést, s a Szabadkáról Bácstopolyára és Zomborba vezető főutakat, valamint a Kerény(Kljajicevo)-Bácsgyulafalva(Telecka)-Újvidék, a Stapar-Hódság(Odzaci)-Újvidék, illetve a Zombor és Apatin közötti főutat is. A tiltakozók csak rendőr- és mentőautókat engednek át. Az útlezárás este 20 óráig tart, de a gazdák állítólag másfél óránként fél óráig átengedik a feltorlódott gépkocsikat.
A tiltakozók sérelmezik, hogy az állam, követelésük ellenére, még mindig nem határozta meg a búza felvásárlási árát és a kifizetés módját sem. A parasztegyesületek követelik a kormánytól, hogy két részletben 8 dináros kilónkénti áron (kb. 30 forint) vásárolja fel a búzát, és erre adjon még 2 dináros prémiumot. A gazdák azért is méltatlankodnak, mert a tavalyi és tavalyelőtti szárazság a csőd szélére juttatta őket, s az idén, amikor végre jól termett a gabona, nem tudják tisztességes áron eladni. A parasztgazdák azzal fenyegetőznek, hogy az elkövetkező napokban is lezárják az utakat, amennyiben a kormány nem tesz eleget követelésüknek. Az észak-bácskai agrártermelők szombaton négy órára zárták le a Szabadka környéki útvonalakat. Negyedóránként átengedték a forgalmat, de még így is hosszú sorokban álltak a buszok, a teherautók és a személygépkocsik az úttorlaszoknál.
MTI - fideszfrakcio.hu