Koltay Gábor is pályázik a Duna Televízió elnökségére
Koltay Gábor is megpályázza a Duna Televízió elnöki tisztségét; az MTI értesülését maga a filmrendező erősítette meg hétfőn, ám elfoglaltságaira hivatkozva azt közölte, következő nap nyilatkozik a részletekről.
Dátum: 2004-07-05 14:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25223
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:14.908323, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez év május 20-án döntött úgy a kuratóriumi elnökség, hogy nem javasolja a jelenlegi elnök, Pekár István mandátumának újabb ciklusra szóló, pályázat kiírása nélküli meghosszabbítását. Az újrázás kezdeményezéséhez szükséges döntést a szükséges hatnál eggyel kevesebb tag támogatta a nyolcfős testületben. A pályázati felhívást két nappal később tették közzé.
MTI -fideszfrakcio.hu