A romák a kormány cigánypolitikáját bírálják
A jelenlegi kormányzat láthatatlan, nem létező cigánypolitikát folytat - mondta Makai István, a Roma Szervezetek Polgári Szövetségének budapesti sajtótájékoztatóján, hétfőn.
Dátum: 2004-07-05 15:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25227
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:16.141152, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Megítélésünk szerint a kormányzat romapolitikája két lépést hátra lép, és egyet sem előre" - fogalmazott Makai István, a Roma Polgári Tömörülés elnöke.
Szerinte a kormány "elkendőzi a problémákat", ténylegesen nem intézkedik a lakhatás, a foglalkoztatás és az oktatás kérdéséről.
"Nincs koncepcionális, hosszabb távú elképzelése a kormányzatnak" a romapolitikát illetően - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy "az állami büdzsében nem szerepel tételes költségvetés romaügyekre".
Makai István szólt arról, hogy a Magyarországi Cigányokért Közalapítványt (MCKA) működésképtelenné tette a volt esélyegyenlőségi miniszter, Lévai Katalin, aki néhány nappal távozása előtt, levélben értesítette az MCKA kuratóriumát.
Lázók Tibor ügyvéd, az MCKA visszahívott kurátora azt mondta: a volt esélyegyenlőségi miniszter döntésével cselekvőképtelenné tette a közalapítványt, mivel a Fővárosi Bíróságon folyó eljárás, amely az új kuratóriumi tagok kijelölésére irányul, még nem fejeződött be.
"A bírósági eljárás iratait végignézve állíthatom, hogy belátható időn belül nem kerül sor az új kuratórium kijelölésére" - tette hozzá.
Lázók Tibor szerint az alapító okirat módosítása mögött politikai okok húzódnak. Az alapító okirat, mint szabályrendszer módosítása jelentéktelen, ugyanakkor a személyi rész változtatása teljes - mondta a visszahívott kurátor.
Hozzátette: "ez arra irányul, hogy (...) a jelenlegi kormányhoz lojális kuratóriumi tagság jöjjön létre."
Lázók Tibor elmondta: Varga József, az MCKA felmentett elnöke a miniszteri döntéssel kapcsolatban "a törvényesség helyreállítása érdekében a Fővárosi Főügyészségnél törvényességi, felügyeleti eljárást és intézkedést kérelmezett.
"Azt várom, hogy az ügyészség állapítsa meg: az a döntés, amelyet Lévai Katalin hozott, törvénytelen, mivel rendelkezése értelmében a közalapítvány kezelő szervezet nélkül maradt" - fogalmazott Lázók Tibor.
Véleménye szerint megoldás az lenne, ha a felmentett kuratórium személyi összetétele hatályos maradna mindaddig, amíg az új testületet a bíróság jogerősen nyilvántartásba nem veszi.
MTI - fideszfrakcio.hu