Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Horvátországot először kötelezték szerbek kárpótlására

Első alkalommal kötelezték a horvát államot, hogy fizessen kártérítést egy horvátországi szerb asszonynak, mert férjét egy rendőr meggyilkolta a szerb-horvát (1991-1995) háború idején - vált ismertté hétfőn zágrábi igazságügyi forrásokból.


Dátum: 2004-07-05 16:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25230
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:17.017771, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A zágrábi bíróság pénteken hozott ítéletet az ügyben, s 94 ezer euró kárpótlást ítélt meg az asszonynak. Jelka Kosic asszony 2003 végén indított pert a horvát állam ellen, amelyet felelősnek tart férje halálában. Nikola Kosicsot egy olyan térségben gyilkolták meg, amely nem volt háborús övezet.

A férfit 1992-ben két rendőr elvezette a Horvátország keleti részén fekvő Podravska Slatina-i otthonából, majd Noskovci településnél, a Dráva folyó partján egy rendőr tarkón lőtte. Holttestét a folyóba lökték.

A gyilkos, Dinko Mijatovic azonban, akit négy és fél évi börtönre ítéltek, négy hónapot sem töltött rács mögött, mert Franjo Tudjman horvát elnök kegyelemben részesítette.

A horvát állam ez év áprilisában egy megállapodás értelmében közel 198 ezer euró kártérítést fizetett egy szerb család gyermekeinek, akik szüleit 1991 decemberében öt horvát tartalékos rendőr gyilkolta meg.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek