Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az OCÖ szerint általánosak a kormány romaintegrációs programjai

Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke szerint általánosak azok az ez évre szóló akciótervek, amelyeket a minisztériumok a romák társadalmi integrációját elősegítő középtávú kormányzati programnak megfelelően dolgoznak ki; Kolompár Orbán erről hétfőn beszélt budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-07-05 16:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25235
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:18.519809, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szeretnénk, ha a tárcák konkrét eredményeket tudnának felmutatni a romák társadalmi integrációjával kapcsolatban - mondta Kolompár Orbán azután, hogy a nap folyamán az OCÖ szakértői testülete megvitatta a tárcák roma integrációs terveit.

Mint Kolompár Orbán az MTI-nek elmondta, "az akciótervek igen általánosak", "nem lehet látni, miként kerülnek végrehajtásra", ebből adódóan az OCÖ tárgyalást kezdeményez minden egyes szaktárcával.

Szeretnénk, ha az országos önkormányzat programjában megfogalmazott célok bekerülnének a tárcák akcióterveibe - mondta az OCÖ elnöke a sajtótájékoztatón. Hozzátette: bízik abban, hogy a minisztériumokkal közösen sikerül egy olyan átfogó akcióterv-csomagot elfogadtatni a cigányügyi tárcaközi bizottság ülésén, amelynek "látható jelei lesznek a romák társadalmi integrációját illetően".

Hága Mária, az OCÖ oktatási szakértője arról beszélt: rendkívül lényegesek az oktatásból kimaradt tanköteles korú fiatalok reintegrációját szolgáló programok kidolgozására irányuló törekvések.

Ugyanakkor Hága Mária hiányolta, hogy az oktatást érintő akcióprogram készítői "még utalásszerűen sem foglalkoznak a több száz cigányosztály megszüntetésével".

Láng László, az OCÖ szociális és foglalkoztatási szakértője azt mondta: üdvözlendő, hogy elindult egy folyamat, de "számos területen nem látjuk az ütemet megfelelőnek, és részben keveselljük az intézkedéseket".

"Néhol úgy tűnik, hogy a tárcák általános alapfeladataikkal próbálták lefedni a romákat érintő intézkedéseket" - tette hozzá.

Kolompár Orbán bejelentette: az OCÖ megyei intézményhálózatában dolgozó 115 szakember foglalkoztatása augusztus 1-jén kezdődik meg a munkaügyi tárca támogatásával.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek