Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rendkívüli kongresszust tart szombaton a Fidesz

Módosítják a Fidesz alapszabályát a párt szombatra összehívott rendkívüli, XV. kongresszusán; az új alapszabály szerint Orbán Viktor a következő négy évben automatikusan a pártelnökség teljes jogú tagja lesz.


Dátum: 2002-06-14 14:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2416
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:36.336812, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szombati, nem tisztújító kongresszuson a küldöttek tárgyalnak és szavaznak a pártelnökség beszámolójáról, illetve módosítják a Fidesz alapszabályát.

Az alapszabály-módosítás lényege, hogy a következő négy év során a párt miniszterelnök-jelöltje, illetve volt miniszterelnöke automatikusan teljes jogú tagja legyen az elnökségnek.

Az alapszabály-módosítás célja továbbá, hogy gördülékenyebbé váljon a párt tagfelvételi mechanizmusa.

A kongresszuson felszólal Pokorni Zoltán pártelnök, Orbán Viktor ex-miniszterelnök, Wim van Velzen, az Európai Néppárt alelnöke, továbbá a Fidesz partnerszervezeteinek vezetői.

Ugyancsak jelen lesz és köszönti az egybegyűlteket Schmitt Pál főpolgármester-jelölt.

Kapcsolódó elemek