Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

NapInfo: Új, napi hírösszefoglaló az InfoRádió telerádiós szolgáltatásán

Új, napi hírösszefoglalóval bővült az InfoRádió 20-4636958 -as számon elérhető Telerádiós szolgáltatása. A NapInfo segítségével a telefonáló bárhol, bármikor 5 perc alatt tájékozódhat a nap legfontosabb híreiről. A napi hírösszefoglaló azoknak a nyaralóknak készül, akik vakációzás közben, az InfoRádió vételkörzetén kívül sem akarnak lemondani a hírrádió információiról, azonban a nap legnagyobb részében szeretnének kikapcsolódni, de este vagy éppen reggeli előtt, akár külföldön is, rászánnak pár percet a hírekre.


Dátum: 2004-07-06 09:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25249
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:22.810277, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A NapInfo éppen ezért, magyar idő szerint 19 órai frissítéssel rövid, 5 perces összefoglalót nyújt az eltelt 24 óra legfontosabb, legérdekesebb eseményeiről. A szolgáltatás segítséget nyújthat az elfoglalt üzletembereknek és döntéshozóknak is, akik napközbeni teendőik után átfogó, de rövid, gyors és pontos tájékoztatásra vágynak.

Az InfoRádió Telerádiós szolgáltatása a 36-20-INFO958-as, vagyis a 36-20-4636958-as telefonszámon bármelyik vezetékes vagy mobilhálózatból egy normál Pannon GSM szám hívásköltségéért hívható. A nap híreit összefoglaló NapInfo a 9-es menüpontban érhető el.

Az első hónap: több, mint 11 ezer beérkezett hívás

A május végi indulástól június 30-ig több mint tizenegyezer hívás érkezett az InfoRádió Telerádiós szolgáltatásának számára. A bármely hálózatból egy normál Pannon GSM szám hívásának tarifájával tárcsázható szolgáltatást igénybe vevők közül a legtöbben (32%) az 1-es menüpontot, az élő adás telefonos hallgatását választották. Sok hívó érdeklődött a legfrissebb hírek (2. menüpont, 20%), a foci EB híreit is ismertető sporthírek (6-os menüpont, 15%), illetve az időjárás-jelentés (4. menüpont, 14%) iránt is. A június végén elindított NapInfo szolgáltatás a 9. menüpontban érhető el. Az InfoRádió azt tervezi, hogy a foci EB időszakához hasonlóan az augusztusi athéni Olimpia alatt az ötkarikás játékokkal kapcsolatos legfrissebb információk is elérhetőek lesznek a Telerádiós szolgáltatás segítségével. A "Hírek bárhol, bármikor" szlogennel bevezetett szolgáltatás kommunikációs partnere a Pannon GSM.

InfoRádió - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek