Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az első afrikai-magyar pap

Esiobu Anayo Augustus - így hívják Magyarország első, afrikai származású és színes bőrű katolikus lelki pásztorát, aki tegnap tartotta első miséjét a jánoshalmai plébániatemplomban. Ágoston atya augusztustól Kecskeméten kezdi meg hivatása gyakorlását.


Dátum: 2004-07-06 09:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25251
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:23.487003, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nigériai születésű Esiobu Anayo Augustus négy éve érkezett Magyarországra, hogy itt folytassa teológiai tanulmányait. Augustus gyermekkora óta pap akart lenni, de igazából egy véletlennek köszönhetően került ilyen távol hazájától. Nigériában az itteninél jóval magasabb társadalmi presztízse van a papi hivatásnak, emiatt azonban viszonylag kevés is ott az álláshely. Augustus kereskedő bátyja révén először turistaként jött Magyarországra, hogy kicsit körülnézzen, végül úgy döntött, itt lesz pap, Európában. A fiatalembert a kalocsai érsekséghez tartozó Jánoshalma plébánosa, Rónaszéki Gábor vette szárnyai alá. Ágoston kapott egy szobát a plébánián, s kispapként főként az ifjúság nevelésével foglalkozott.

A fiatalember négy év alatt szinte tökéletesen megtanult magyarul, s múlt hét kedden szentelte pappá Bábel Balázs, a kalocsai-kecskeméti főegyházmegye érseke. Ágoston atya tegnap tartotta meg első miséjét a zsúfolásig megtelt jánoshalmi templomban. Az ünnepi eseményen jelen volt Nigéria magyarországi nagykövete, Gershon Jeremiah Guyit, csaknem száz itt élő afrikai, valamint a Nigériai Egyesület Magyarország nevű szervezet tagjai. A mise végén egymás után hangzott el a vatikáni, a magyar és a nigériai himnusz.

Az istentisztelet után a katolikus iskola udvarán Ágoston atya ebédet adott a helyieknek s a meghívott vendégeknek. A marhalábszárpörkölt után a frissen felavatott pap hagyományos nigériai táncot adott elő a vendégeknek, amelyhez rövid idő múlva honfitársai is csatlakoztak, s egy sajátos szokás szerint papírpénzekkel halmozták el az ifjú papot.

"Egészen más kultúrát és gondolkodásmódot kellett itt megszoknom Magyarországon, de egy papnak éppen az az egyik legfontosabb alaptulajdonsága, hogy fogékony legyen, be tudjon illeszkedni, és így hirdesse az evangéliumot, ez az igazán fontos" - mondta a Magyar Hírlapnak Ágoston atya. Az afrikai-magyar pap nem érzi magát egyedül nálunk, mert úgy látja, hogy a jánoshalmiak befogadták és megszerették őt. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a Magyar Hírlap tudósítójának ottjártakor az utcán mindenütt lelkesen üdvözölték az emberek a fekete bőrű, fekete reverendában mosolygó atyát.

"Jó volt, hogy Ágostont annak idején fölvették a váci papi szemináriumba, de fontosnak tartottam, hogy legyen egy otthona, ahová hazatérhet és ahonnan támogatást kap" - idézte fel négy évvel ezelőtti megismerkedésüket Rónaszéki Gábor jánoshalmi plébános. Az egyházközség akkor úgy döntött, otthont ad a messziről jött teológusnak. Gábor atya szerint újdonsült paptársának és barátjának Magyarországon azzal a kihívással kell szembesülnie, hogy nálunk messze nincs olyan tisztelete az egyháznak és a szolgálatában álló embereknek, mint Nigériában. Gábor atya mindemellett úgy látja, Ágoston jó lelkülettel és igyekezettel készült a hivatásra, így biztos megállja helyét ezen a nehéz pályán.

A jánoshalmai papszentelési ünnepség nem ért véget a kiadós ebéddel és az afrikaiak felszabadult táncával. Délután háromkor a nigériaiak Ágoston atya vezetésével dobolva és énekelve elindultak a sportpálya felé. A Magyar Hírlap lapzártája idején a Nigéria-Magyarország (Jánoshalma) barátságos labdarúgó-mérkőzés állása 1-0 volt.

Joób Sándor, Magyar Hírlap

Kapcsolódó elemek