Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demokráciadeficit: Mellár Tamást is jogszerűtlenül távolította el a Medgyessy-kormány

Első fokon döntött a bíróság a Mellár Tamás által indított munkaügyi perben - értesült a fideszfrakcio.hu. A döntés értelmében a KSH volt elnökét jogszerűtlenül távolította el munkahelyéről Medgyessy Péter. Kiss Péter kancelláriaminiszter 2003 novemberében szakmai indoklás nélkül, az állami vezetőkről szóló törvényre hivatkozva ismertette Medgyessy Péter döntését. A hírt szerdán megerősítette Mellár Tamás ügyvédje is.


Dátum: 2004-07-06 17:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25266
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:28.051372, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem egyedi eset volt a kormányváltást követően Mellár Tamásé. Támadták a szocialisták Polt Péter legfőbb ügyészt, Szász Károlyt, a PSZÁF leváltott elnökét, Járai Zsogmondot, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, a Legfelsőbb Bíróságot, idő előtt eltávolították Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa éléről Frischmann Gábort, valamint a korábban Mellár Tamás mellett dolgozó Vukovich Gabriellát és Soós Lőrincet, a KSH mostanában leváltott alelnökeit - a sort hosszan lehetne folytatni.

Mellár Tamásról az Élet és irodalom című hetilap 2004/26-os számában Zsidai Péter írt jellemzést: "Nemzetközi reputációját jellemzi, hogy az Eurostat kérte fel őt a csatlakozó országokkal kiegészülő statisztikai rendszerének továbbfejlesztésére. 2002-ben az ENSZ 150 országot tömörítő statisztikai bizottságának elnöke lett, 2003-ban újraválasztották. A hazai statisztikusok elismerését jelzi, hogy Mellár Tamás az MTA Statisztikai Bizottságának jelenleg is elnöke, bár a pozíciót a mindenkori KSH-elnök szokta betölteni. Leváltásával Magyarország elvesztette statisztikai bizottsági tagságát, Pukli Péter csak megfigyelőként vett részt az idei plenáris ülésen. Tim Holt professzor az EU megbízásából 2002-ben vizsgálódott a csatlakozásra készülő KSH-ban. Az ÉS megkeresésére kifejtette, hogy Mellár Tamás kidolgozott egy reformprogramot, amely a hivatal felkészülését segítette, válaszokat adva a még megmaradt kérdésekre. A Mellár vezette hivatalt a legfelkészültebbek, leghaladóbbak között említette a csatlakozó országok sorában. »Mellár Tamás és tapasztalt kollegái nagyon felkészültek voltak, világosan látták, milyen lépéseket kell még tenniük a KSH további fejlődése érdekében.«"

***

A Fővárosi Munkaügyi Bíróság, elsőfokú, nem jogerős közbenső ítéletében kimondta, hogy jogellenes módon mentették fel tisztségéből a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnökét, Mellár Tamást - közölte szerdán a felperes ügyvédje az MTI kérdésére.

A bíróság kedden megállapította, hogy "a miniszterelnöknek a KSH elnökét felmentő határozata, amelyet a Miniszterelnöki Hivatalon keresztül közölt, jogellenes volt" - mondta Trinn Gábor. Mint hozzátette, a felperes nem kérte visszahelyezését. A bíróság a keresetben szereplő anyagi kártérítési igényről adatok hiányában nem tudott dönteni, ezért nem született teljes körű ítélet. Az ügyvéd utalt a Munka törvénykönyvére és a köztisztviselőkre vonatkozó törvényre, miszerint ha jogellenes a munkaviszony vagy a közszolgálati jogviszony megszüntetése, kettőtől 12 hónapig terjedő átlagkeresetnek megfelelő összeget ítélhet meg a bíróság a felperes javára. A felperes jogi képviselője nem vagyoni kártérítést is igényelt, a KSH volt elnöke jó hírnévhez való jogának megsértése miatt.

Trinn Gábor elmondta: a felmentő munkáltatói intézkedés a statisztikai törvény mellett - amelynek értelmében a KSH vezetője államtitkári juttatásra jogosult - az államtitkárok jogállására vonatkozó törvényre hivatkozott, amelynek egyik módosítása lehetővé teszi az államtitkári illetményben részesülők felmentését. A statisztikai törvény azonban speciális, tehát jogilag erősebb jogszabály, ezért az államtitkárok jogállására vonatkozó törvénnyel szemben ezt kell alkalmazni ebben az esetben. Márpedig a statisztikai törvény előírja, hogy hat évre nevezik ki a KSH elnökét, és e határidő előtt csak olyan indokkal lehet a vezetőt felmenteni, amelyet a köztisztviselőkre vonatkozó törvény enged. A törvény a hat évre szóló kinevezést azzal indokolja, hogy a vezetőt kormányzati ciklusokon átívelő időszakra nevezik ki, hogy ezzel biztosítsák a KSH függetlenségét - fejtette ki az ügyvéd. Az ítélet ellen a felperes és az alperes Miniszterelnöki Hivatal, valamint a KSH 15 napon belül fellebbezhet a Fővárosi Bíróságon. A felperes nem kíván élni ezzel a lehetőséggel.

Gál J. Zoltán kormányszóvivő tavaly novemberben közölte az MTI-vel, hogy Mellár Tamás helyét a KSH élén Pukli Péter veszi át. "Szakmai döntés született, Magyarország EU-csatlakozása, az Eurostatba történő belépés a KSH megerősítését is szükségessé teszi" - indokolta akkor a lépést Gál J. Zoltán.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek