A szavazólapok megsemmisítésére törekszik az MSZP és az SZDSZ
Rogán Antal, a Fidelitas alelnöke szerint az MSZP és az SZDSZ az országgyűlési választások szavazólapjainak mielőbbi megsemmisítésére törekszik, mert a két párt fél.
Dátum: 2002-06-14 18:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2418
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:36.930260, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus pénteken kiadott közleményében kifejti: "Fodor Gábor SZDSZ-ügyvivő mai szavai világossá teszik, hogy a hatalmat birtokló pártok képviselői rádöbbentek, a tegnapi napon az alkotmányügyi bizottság ülésén, a szavazólapok megőrzését szolgáló törvénymódosítási javaslat leszavazásával elárulták valós szándékukat. A Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége a szavazólapok mielőbbi megsemmisítésére törekszik, mert bár tudják, hogy a szavazatok újraszámlálása jogi értelemben nem módosíthatja a választás eredményét, mégis félnek."
"Fodor Gábor ma fenyegetőzött. Fenyegette a Magyar Köztársaság előző kormányának miniszterelnökét és belügyminiszterét. Fenyegetőzni az szokott, aki fél. És nem ez volt az első fenyegetés" - írja Rogán Antal, aki megemlíti a legfőbb ügyész parlamenti leszavazását és Kuncze Gábor SZDSZ-frakcióvezető parlamenti felszólalását.
Leszögezi: meggyőződése, hogy amennyiben az Országgyűlés kormánypárti többsége nem járul hozzá a szavazólapok megőrzéséhez, semmibe veszi az elindult népi kezdeményezés támogatására induló népakaratot.