Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lomnici Zoltán a bíróságok iránti közbizalomról

A társadalmi intézmények iránti közbizalom vonatkozásában a bíróság a harmadik "legtekintélyesebb" állami intézmény - számolt be kedden egy friss felmérés alapján Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke.


Dátum: 2004-07-06 18:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25269
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:28.969761, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lomnici Zoltán az OIT ítélkezési szünet előtti utolsó ülésén tájékoztatta erről a testület tagjait - tudatta az igazságszolgáltatási tanács hivatala közleményben az MTI-vel.

A testület az ülésen megvitatta a közigazgatási perek eljárási szabályainak módosítástervezetét, illetve a módosítási koncepciókat, amelyeket az igazságügy-miniszter terjesztett az OIT elé.

A testület a koncepció szakmai részét támogatta, de felhívta az előterjesztő figyelmét: a módosítással nem szabad veszélyeztetni azokat az eredményeket, amelyeket a közigazgatási bíráskodás az időszerű ítélkezés terén elért, hiszen hosszú idő után mára "naprakész" lett a közigazgatási ítélkezés.

A tanács valamennyi tagja egyetértett azzal, hogy a bírák számára etikai kódexet kell alkotni, s annak a legszélesebb konszenzuson kell alapulnia. Az OIT ezért felkérte a Magyar Bírói Egyesületet a kódex előkészítésére.

Az OIT a keddi ülésen ezenkívül hat-hat évi időtartamra kinevezte Becher Rezsőnét, a Soproni Városi Bíróság elnökét a Győr-Moson Sopron Megyei Bíróság elnökévé, valamint Varga Klárát, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság kollégiumvezetőjét a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság elnökévé.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek