Mádl Ferenc: Magyarország támogatja a további EU-bővítést
Magyarország támogatja az Európai Unió további bővítését és elkötelezett a "szélesebb Európa" program kiteljesítése mellett - hangoztatta Mádl Ferenc köztársasági elnök kedden Budapesten, amikor hivatalában fogadta az Európai Néppárt (EPP) képviselőcsoportjának elnökségét.
Dátum: 2004-07-06 18:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25271
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:29.548000, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A köztársasági elnök köszönetet mondott az Európai Néppárt frakciója elnökségének a Magyarország csatlakozásához nyújtott támogatásért - tájékoztatta a találkozóról a Köztársasági Elnöki Hivatal helyettes sajtófőnöke közleményben.
A megbeszélés résztvevői értékelték az európai parlamenti választás tapasztalatait. A résztvevők "egyetértettek abban, hogy történelmi jelentőségű a tíz új tagország, köztük Magyarország polgárainak részvétele az európai parlamenti választásokon" - írta közleményében Arató Zsolt.
A tájékoztatás szerint az államfő hangsúlyozta: a régi és az új tagok mostantól közös felelősséget viselnek Európa jövője iránt.
Az EPP frakciójának elnöksége a megbeszélésen tájékoztatta a köztársasági elnököt arról, hogy a testület budapesti tanácskozása során a képviselők az unió gazdasági megerősítését, az uniós polgárok életminőségének javítását és a külpolitikai kihívásokra adandó megfelelő válaszok kialakítását ítélték a közeljövő legfontosabb kérdéseinek.
Az Európai Néppárt hétfőn kezdődött többnapos frakcióülésén meghatározzák a képviselőcsoport 2004 és 2009 közötti időszakra vonatkozó politikai stratégiáját. A tanácskozáson részt vesz több európai biztos, valamint Valéry Giscard d'Estaing, a konvent elnöke is.
A 732 fős Európai Parlamentben az unió 25 tagállamában június 10-13. között tartott választások alapján 276 néppárti képviselő foglal helyet, az előző ciklushoz hasonlóan az EP legnagyobb frakcióját alkotva.
MTI - fideszfrakcio.hu