Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A néppárt magyar képviselői az EP elé viszik a vajdasági magyarellenes atrocitások ügyét

Az Európai Néppárt magyar delegációja írásban kívánja tájékoztatni az Európai Parlament képviselőit a vajdasági magyarellenes atrocitásokról. A témát a néppárti magyar képviselők a délszláv országokkal való kapcsolattartást végző európai parlamenti delegációkban ugyancsak felvetik. Erről Szájer József, a magyar csoport vezetője beszélt kedden az Európai Néppárt magyar nemzeti delegációjának ülése után.


Dátum: 2004-07-06 19:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25273
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:30.185112, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szájer József megfogalmazása szerint "történelmi ülést" tartottak kedden az Európai Parlament néppárti frakciójának magyar képviselői, akik - a felvidéki magyarság néppárti képviselőivel kibővülve - "80 év óta először gondolkodtak közösen az összmagyarság ügyeiről".

A politikus újságírói kérdésre válaszolva arról tájékoztatott, hogy a magyar delegáció titkos szavazást követően úgy döntött, őt javasolja az Európai Néppárt frakcióelnökének helyettesi tisztségére.

Szólt arról is, hogy az Európai Parlament bizottságainak tisztségeit illetően "még nincsenek végleges álláspontok", de - mint megjegyezte - fontos bizottságokban "valamilyen vezető funkciót" szintén szeretnének megszerezni.

"Vannak közös témáink, vannak közös érdekeink" - mondta Bauer Edit, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának néppárti képviselője, hozzátéve: "a közös érdekvédelemmel talán sikerül egy kicsikét visszahatni a szlovák politikára is".

Bauer Edit a felvidéki magyarság képviselőjeként fontosnak tartja, hogy "a választóink érdekeit védve láttassuk a térség közös érdekeit". "Ha konfliktusra kerülne a sor, mi - teljesen egyértelműen - a választóink elkötelezettjei vagyunk" - hangsúlyozta.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek