Kaposvár: ahol jó élni
Az Európai virágos városok versenyének tizenegy tagú nemzetközi zsűrije szemlézte Kaposvár közterületeit kedden. A bizottság ír elnöke elismerően nyilatkozott a somogyi megyeszékhelyen látottakról. Luke Griffin a szemlét követő sajtótájékoztatón Kaposvárt olyan településnek nevezte, ahol kellemes az élettér, valamint érezhetően tudatos tervező munkával igyekszik a város vezetése megvalósítani az elképzeléseket.
Dátum: 2004-07-07 07:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25276
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:31.162353, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A zsűri elnöke elmondta, hogy Európa tizenegy országának egy-egy városát és falvát tesztelik e napokban, ezt megelőzően Horvátországban és Szlovéniában jártak, szerdán Balatonszárszót, a másik magyar reprezentáns települést keresik fel a szakemberek. Kaposvár 2003-ban nyerte el a Virágos Magyarországért mozgalom első díját, s ezzel kapott részvételi lehetőséget az európai megmérettetésen. Az elmúlt években évről évre több pénzt fordított az önkormányzat és a lakosság is arra, hogy a Kaposvár nevével egykor összeforrt virágos jelzőnek újból érvényt szerezzenek. A régi parkok és szökőkutat megújultak, újak is épültek, a kandelábereket muskátlik díszítik, a járdaszigetekre, az utak mellé egynyári virágokat és évelőt ültettek, a főtér új arculatot kapott, és egy korábban mocsaras területen ma tavas szabadidőpark várja a megpihenőket. A felkészülés során, tavaly ősz óta a város mintegy harmincmillió forintot költött a parkok, közterületek, lakótelepek megszépítésére, százezer tőnél több virágot ültettek ki - mondta Hartner Rudolf, a városgondnokság vezetője.
Pollák Erika, az Európai Virágosítási és Tájépítészeti Társaság elnöke, a nemzetközi zsűri tagja kiemelte: a pályázatok elbírálásakor nemcsak a virágosítás arányát, a közterületek állapotát teszik mérlegre, hanem az elért fejlesztéseket, az intézmények és a lakosság együttműködését is figyelembe veszik a kulturált városkép kialakításakor.
Magyarország 1990 óta vesz részt az európai mozgalomban, 2004-ben Magyarország tölti be két éven keresztül a brüsszeli központú szervezet - az Európai Virágosítási és Tájépítészeti Társaság - elnöki tisztségét - tette hozzá a magyar zsűritag.
MTI - fideszfrakcio.hu