Írásbeli megrovást kapott a kanadai katonákat bombázó amerikai pilóta
Kötelességmulasztásban bűnösnek találták és szigorú írásbeli megrovásban részesítették azt az amerikai pilótát, aki 2002 áprilisában négy kanadai katona halálát okozta egy bombatámadással - közölte az amerikai légierő kedden.
Dátum: 2004-07-07 07:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25279
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:32.044567, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megrováson túl Harry Schmidt őrnagyot, aki tudomásul vette, hogy többé nem vezet repülőgépet, 5672 dollár bírság megfizetésére is kötelezték. A döntést adminisztratív eljárás keretében meghozó Bruce Carlson tábornok közölte: Schmidt őrnagy "szégyenletesen viselkedett", amikor semmibe vette a kapott parancsokat, majd hibáját megpróbálta másokra hárítani.
Négy kanadai katona halt meg és nyolc másik megsebesült, amikor Harry Schmidt egy F-16 vadászgépet vezetve 2002. április 17-én egy 227 kilogrammos bombát dobott le a páncéltörő fegyverekkel éjszakai gyakorlatot tartó kanadai katonákra, akiket állítása szerint tálibokkal vagy az al-Kaida terrorszervezet tagjaival tévesztett össze. Anélkül, hogy megvárta volna a légi irányítók engedélyét, Schmidt közölte, hogy védekeznie kell, és kioldotta a bombát, holott azt a parancsot kapta, győződjék meg róla, nem baráti csapatokról van-e szó.
Az őrnagyot a múlt héten hallgatták ki a louisianai barksdale-i légi támaszponton. A légierő a múlt hónapban közölte: nem állítják hadbíróság elé. Schmidt továbbra is a légierő kötelékében szolgál, de nem többé repülhet.
MTI - fideszfrakcio.hu