Robbanások Bagdadban
Hatan sebesültek meg azokban a robbanásokban, amelyek szerdán rázták meg az iraki főváros, Bagdad zöld zónáját. Négy robbanást lehetett hallani Bagdad belvárosában. Füstfelhők szálltak fel a szövetséges erők főhadiszállásának, az amerikai és a brit nagykövetségnek, valamint az iraki kormányépületeknek otthont adó, védett zöld zónából.
Dátum: 2004-07-07 08:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25284
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:33.583328, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Két aknagránát egy egészségügyi központ közelében csapódott be, nem messze Ijád Allávi ideiglenes kormányfő pártjának székházától, hat személyt megsebesítve. Egy névtelenül nyilatkozó belügyminisztériumi tisztségviselő szerint lövedék csapódott be Allávi egyik házának közelében is, a kormányfő nem tartózkodott az épületben a támadás idején. Egy amerikai katona meghalt és három társa megsebesült szerdán Ramádi közelében, mert teherautójuk felborult, majd kigyulladt. Öt iraki katona vesztette életét a Bagdad északi részén fekvő Tadzsi katonai bázis ellen intézett rakétatámadásban - közölte egy amerikai katonai szóvivő. Álarcos fegyveresek megtámadtak egy ellenőrzőpontot a délnyugat-iraki Kirkuk település közelében, két katonát és két rendőrt megsebesítettek - jelentette be a rendőrség.
MTI - fideszfrakcio.hu