Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Értékesítési bojkottra szólít fel a meggytermelők szövetsége

Értékesítési bojkottra, a gazdasági kapcsolatok megtorló célú megszüntetésére szólítja fel az érintett kerttulajdonosokat a Meggytermelők Országos Szövetsége - tájékoztatta az érdekképviseleti szervezet döntéséről Mónus Bertalan elnök szerdán az MTI-t.


Dátum: 2004-07-07 10:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25288
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:34.816939, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szövetség arra kéri a meggytermelőket, hogy 150 forint kilogrammonkénti ár alatt senki ne adja el I. osztályú gyümölcsét a felvásárlóknak - közölte az országos szervezet nyíregyházi vezetője. Hozzátette: "a bojkottra szóló felhívás azt szolgálja, hogy a termelők egységesen léphessenek fel a kereskedők és a feldolgozók összefogásával szemben, amely a meggyfelvásárlási ár kilogrammonkénti 80 forintra történő leszorítására irányul". A meggytermelők szövetségének elnöke kifejtette: 1997 és 2003 között a magyar meggy felvásárlási árának átlaga kilogrammonként 197 forint volt. Az idén a termésmennyiség a tavalyi szinten várható, a gyümölcs minősége viszont jobb. Semmi nem indokolja tehát a termelői önköltségi szintnek megfelelő jelenlegi felvásárlási árat - jelentette ki.

Mónus Bertalan kitért a kereskedők és a feldolgozók által az alacsony ár indokaként felhozott raktárkészletekre, s azt mondta: "a tárolókban felhalmozott meggy ki van fizetve, így arra hivatkozni az idei alacsony árral kapcsolatban dőreség". Megjegyezte: az értéktelenebb korai meggyfajtákat 90-130 forint közötti kilogrammonkénti áron vették át a felvásárlók az idén, s ez is jelzi, hogy a jobb minőségű, később érő fajtákért elfogadhatatlan a jelenleg alkalmazott 80 forintos ár. A Meggytermelők Országos Szövetségének elnöke hangsúlyozta: a bojkott-felhívást a szervezet és a nyíregyházi Meggyvertik Szövetkezet közös tanácskozásán határozták el, az ott megjelent kertgazdák egységesek voltak abban, hogy "inkább maradjon a gyümölcs a fán, mint olcsón adják el". A bojkottal a gazdálkodók szeretnék kikényszeríteni, hogy végre legyen tisztességes felvásárlási ár, amely biztonságossá teszi a termelést, a megélhetéshez a jövedelmet" - mondta Mónus Bertalan.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek