Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A román lapok mára vették észre Medgyessy látogatását

Nagy figyelmet szenteltek a magyar miniszterelnök erdélyi útjának a szerdai román politikai napilapok, hangoztatva, hogy a körút a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) választási érdekeit szolgálta.


Dátum: 2004-07-07 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25294
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:36.679111, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vezető román politikai napilapnak tekintett Adevarul, amely egy nappal korábban tényhírt sem adott Adrian Nastase román és Medgyessy Péter magyar miniszterelnök nagyváradi találkozójáról, szerdán a belpolitikai eseményeknek szentelt oldalán négyhasábos, fényképes beszámolót közölt a magyar kormányfő és az RMDSZ-elnök Markó Béla tusnádfürdői szerepléséről "az RMDSZ nyári iskolájának első kiadásában". A beszámolót illusztráló, Medgyessyt és Nastaset ábrázoló fénykép aláírása szerint "a magyar és a román kormányfő - az RMDSZ két barátja". A tudósítás azt emelte ki már címében is, hogy "a tusnádfürdői nyári iskolában Markó Béla az RMDSZ-szel rivalizáló pártok veszélyéről panaszkodott a magyar kormányfőnek". A Tusnádfürdőn elhangzott Medgyessy-előadásból azt tartotta fontosnak kiemelni a lap, hogy a magyar kormányfő a szülőföldön maradásra, a szülőföldjükön történő boldogulásra biztatta a Magyarországot körülvevő országokban élő fiatalokat. Markó Béla tusnádfürdői előadásából az ragadta meg a lap figyelmét, hogy az RMDSZ szövetségi elnöke szerint az őszi általános választások alkalmával az erdélyi "Magyar Polgári Szövetség megakadályozhatja az RMDSZ bejutását a parlamentbe".

A független Cotidianul úgy látta, hogy "a magyar kormányfő az RMDSZ választási korteseként" utazott Erdélybe, ahol "támogatást ígért a Székelyföld autonómiájához".

A Curentul című bukaresti napilap a magyar kormányfő fényképével illusztrált rövid tudósításában szerdán számolt be mind a nagyváradi román-magyar kormányfői találkozóról, mind Medgyessy Péter tusnádi előadásáról. Idézte a lap a magyar miniszterelnöknek "az erdélyieknek" kilátásba helyezett kettős állampolgárságra vonatkozó kérdésre adott válaszát. Eszerint "mesterséges illuziókeltésről van szó, mert Magyarország nem nyújthat számukra többet, mint amit itt (Erdélyben) elérhetnek". A magyar kormányfő tehát "arra biztatta a magyarokat, hogy maradjanak Erdélyben" - írta a lap.

A többnyire magyarelleneségével kitűnő Cronica Romana című napilap szerint "Medgyessy Péter elítéli a romániai magyar közösségen belüli botrányt" és hangoztatta: "meg kell szűnnie a határon túli magyarok megosztására irányuló bármely kísérletnek".

A jobboldali beállítottságú, nagy példányszámú ellenzéki Romania Libera is azt emelte ki Medgyessy Péter marosvásárhelyi sajtókonferenciájából, hogy a magyar kormányfő hangsúlyozta: "fontos, hogy a magyarok egységes irányba szavazzanak".

A jólértesültségéről és mértéktartásáról ismert Curierul National Medgyessy közvetít Markó Béla és Tőkés László között címmel számolt be rövid tudósításában a magyar kormányfő "rövid székelyföldi körútjáról". Ennek során az RMDSZ-vezetéssel lezajlott találkozója után a magyar kormányfő hangoztatta: a legközelebbi magyar-magyar találkozóra meg akarja hívni a magyar egyházi vezetőket, köztük Tőkés László püspököt is. Mert nagyon fontos, hogy az erdélyi magyarok "egységesen lépjenek fel a választásokon és egységes irányba szavazzanak".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek