Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szocialista mezőgazdaság ellenségei: tavasz, nyár, ősz és tél

Az elmúlt év súlyos aszálykáraival szemben idén a nagy termés kezelése jelent "megoldhatatlan problémát" a magyar agrárium vezetőinek, a Fidesz ezért parlamenti határozati javaslatban szorgalmazza, hogy az intervenciós gabonafelvásárlási időszak kezdete november 1. helyett augusztus első napja legyen - hangzott el Turi-Kovács Béla és Kékkői Zoltán fideszes képviselők szerdai sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-07-07 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25299
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:38.170830, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kékkői Zoltán a kormánynak arra a tavalyi ígéretére emlékeztetett, mely szerint európai uniós csatlakozásunkat követően "az intervenciós ár működni fog".

A képviselő ezzel összefüggésben azt nehezményezte, hogy a most aratni kezdett őszi árpa augusztusra hirdetett intervenciós ára Magyarországon csupán 20.100-21.000, míg az Európai Unióban 26.500 forint. "Kik fogják ezt a nagy hasznot zsebre tenni?- tette fel a kérdést.

A politikus bírálta a Hungária Közraktározási és Kereskedelmi Rt. azon szándékát, hogy - a családi gazdaságokat sújtva - csak az 500 tonna vagy afeletti mennyiségű gabona közraktározására szerződne a kormánnyal.

Turi-Kovács Béla tájékoztatása szerint a Fidesz szerdán határozati javaslatot nyújtott be a parlamentnek, és ebben azt indítványozza, hogy - az Orbán-kormány eredeti szándékának megfelelően - az intervenciós felvásárlási időszak, az Európai Unió déli államaihoz hasonlóan, Magyarországon is augusztus 1-jétől április 30-ig tartson".

***

Az Országgyűlés .../2004.(...) OGY határozata

A gabonatermelés intervenciós kezelésének, valamint az állattartók támogatásának előmozdításáról

Az Országgyűlés annak érdekében, hogy a gabonatermesztés intervenciós kezelését és az állattenyésztés megsegítését előmozdítsa az alábbi határozatot hozza.

Az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy tegye meg a megfelelő intézkedéseket annak érdekében, hogy:

- a magyarországi gabona intervenciós időszaka augusztus 1-jétől április 30-ig kerüljön meghatározásra,

- a felajánlható minimális mennyiség az Unió ajánlásának megfelelően a gabonára vonatkozóan 80 tonnában, durum búza esetén 10 tonnában kerüljön meghatározásra,

- a magyarországi gabona intervenció minimális minőségi követelményei legyenek azonosak, feleljenek meg az Európai Unió gyakorlatának,

- a gabona minősítése tárolása, kapjon nemzetközi kiegészítő támogatást,

- az Európai Unióban alkalmazott kísérő, vidékfejlesztési intézkedéseknek megfelelő nemzeti támogatások bevezetésével adjontámogatást az állattartók számára.

INDOKOLÁS

Magyarország 1999-ben előterjesztette az Európai Unió felé azt az igényét, hogy az intervenciós felvásárlási időszak Magyarországon augusztus 1-jétől április 30-ig tartson. Ez az igény azért is megalapozott, mert Magyarország éthajlati viszonyai napjainkban már egyre inkább a déli államok éghajlati viszonyaihoz hasonlatosak. Ez a változás a közraktározási időszak megváltoztatásának igényét kellően alátámasztja.

A jelenlegi szabályozások indokolatlanul kirekesztik a kisebb területen gazdálkodókat az intervenciós lehetőségekből.

Az egységes minősítés bevezetése már így is késedelmet szenvedett, ezért ezt haladéktalanul meg kell valósítani.

Indokolatlan volt a korábbi támogatás megszűntetése és ez súlyosan érintette a kisebb területen gazdálkodókat.

Az Európai Unió különböző járulékos lehetőségeket biztosít az állattartók számára, indokolt tehát, hogy a súlyos helyzetbe került állattartók minden lehetséges támogatáshoz hozzájussanak.

Budapest, 2004. július 7.

Dr. Turi-Kovács Béla, Kékkői Zoltán

országgyűlési képviselő

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek