Lengyelország jelentősen csökkenti Irakban szolgáló katonáinak számát
Lengyelország jelentősen csökkenti Irakban állomásozó katonáinak számát - jelentette be szerdán Marek Belka lengyel kormányfő. A miniszterelnök elmondta, hogy a lengyel kontingens harmadik váltása most készülődik az indulásra. Lengyelország jelentősen csökkenti Irakban állomásozó katonáinak számát - jelentette be szerdán Marek Belka lengyel kormányfő. A miniszterelnök elmondta, hogy a lengyel kontingens harmadik váltása most készülődik az indulásra.
Dátum: 2004-07-07 15:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25304
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:39.807789, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jövőben, amikor már a negyedik váltást küldik Irakba, a lengyel katonák létszámát jelentősen mérséklik. A kontingens csökkentése összefüggésben áll a lengyel parancsnokság alatt álló iraki övezet katonai struktúrájának megváltoztatásával - közölte Belka.
Lengyelország jelenleg 2500 katonát, illetve tisztet állomásoztat Irakban. Lengyelország tavaly szeptemberben vette át az ellenőrzést Irak középső része felett, azóta hat lengyel katona vesztette életét az arab országban.
MTI - fideszfrakcio.hu