Nyitray András: A szabadszállási kiképzőbázisra szükség van
A bezárásra ítélt szabadszállási kiképzőközpontból 61 sorkatona szerelt le szerdán, miután letöltötte 6 hónapos szolgálatát. Nyitray András, a Fidesz országgyűlési képviselője, a honvédelmi bizottság tagja szerdán azt mondta, hogy az általa megkérdezett szakértők véleménye alapján "ha már egyetlen kiképzőbázist tart meg a Magyar Honvédség, akkor a szabadszállásit kellene megtartania."
Dátum: 2004-07-07 17:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25313
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:42.463342, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A több mint félévszázados múltra visszatekintő Alföldi Kiképző Központ felszámolásáról 2003-ban született döntés a Honvédelmi Minisztériumban. A döntéssel kapcsolatban Balogh László, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a megyei védelmi bizottság elnöke, egyben MSZP-s országgyűlési képviselő tavaly augusztusban azt mondta, hogy a megye legnagyobb munkanélküliséggel sújtott kistérségében széles körű társadalmi összefogás alakult ki a kiképző központ bezárása ellen.
A közelmúltban aláírásgyűjtési akció is indult a kiképző bázis és a munkahelyek megmentése érdekében. Balázs Sándor, Szabadszállás polgármestere idén június 29-én több mint háromezer aláírást tartalmazó ívet és egy petíciót adott át Budapesten a köztársasági elnök titkárságvezetőjének. Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgató-helyettese erre reagálva elmondta, hogy a szabadszállási és a szombathelyi kiképzőközpont bezárásáról szóló döntés szakmai alapon, megalapozott előkészítő munka után született, amelyek során minden körülményt megvizsgáltak.
MTI - fideszfrakcio.hu