Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tavaly sem teljesültek a kormány adócsökkentési ígéretei

A Fidesz reméli, hogy a kormány szándékai szerint valóban csökkennek az adóterhek, de Rogán Antal frakcióvezető-helyettes azt is elmondta az MTI-nek szerdán adott nyilatkozatában, hogy tavaly, illetve az idén nem teljesültek a kormány ígéretei a költségvetés és az adózás területén.


Dátum: 2004-07-07 18:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=25316
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:13:43.412852, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A tavalyi esztendőben ugyanezt hallottuk a kormánytól, amely nyár elején egyszerre ígérte az adók mérséklését és a költségvetési hiány csökkentését, aztán év végére jelentősen nőttek az adóterhek" - mondta a fideszes politikus a kormányszóvivői tájékoztatóra reagálva.

A kormányszóvivő a kabinet ülése után közölte, hogy jövőre 4,1 százalékos államháztartási deficitet tervez a kormány, amely jövőre egyaránt számol a hiány mérséklésével és az adóterhelés visszafogásával.

Rogán Antal kijelentette: tavaly, az év végére jelentősen nőttek az adóterhek, több mint 22 alkalommal emelte a kormány az adókat, "az általános forgalmi adótól kezdve számtalan más területig bezárólag". Hozzáfűzte: ez év elejére a költségvetési hiány drasztikusan megugrott, a büdzsé "lényegében összeomlott".

"Csak reménykedni tudunk, hogy ez az idei év végére nem így lesz" - tette hozzá.

Az ellenzéki képviselő aggasztó jeleket olvas ki a költségvetési irányelvek indoklásából, a gyerekek után járó adókedvezmény jövője kapcsán.

Másfél éve a kormány az otthonteremtési támogatások szélesítését ígérte, ehelyett jelentősen szűkítette azokat, megszüntetett több kedvezményfajtát - mondta, hozzáfűzve, azután, hogy most a gyermekes családok támogatását ígérik, el kell gondolkodni azon: mi lesz a gyermekek után járó adókedvezménnyel. Megjegyezte: Szekeres Imrétől, a Népesedési Kormánybizottság titkárától már hallottak híreket arról, hogy "a gyermekek után járó adókedvezmény szűkítését vagy megszüntetését tervezi a kabinet". Rámutatott: nem lenne szerencsés, ha az átlagjövedelem alatt élők terheinek csökkentése az átlagjövedelem felett élők adóterheinek jelentős növelésével járna együtt.

Magyarországon ma rendkívül alacsony az átlagjövedelem, nettó 96 ezer forint, a Fidesz-frakció semmiképpen nem tudná támogatni a nem sokkal az átlagjövedelem felett keresők adóterheinek jelentős növelését - mondta Rogán Antal.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek