Pokorni Zoltán: a Fidesz alábecsülte a negatív kampány hatását
A Fidesz a politikai szintű küzdelmet megnyerte, ugyanakkor a választásokon a szervezettség és a mozgósítás terén a szocialistákkal szemben alulmaradt - mondta elnöki beszámolójában Pokorni Zoltán a Fidesz XV. rendkívüli kongresszusán szombaton Budapesten.
Dátum: 2002-06-15 13:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2423
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:38.412378, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A választási eredményekről szólva aláhúzta, hogy a Fidesz a választásokat megnyerte, mégis annak vesztesévé vált.
Pokorni Zoltán szerint nem vették elég komolyan azt a veszélyt, amely abból fakad, hogy a szocialista párt öröklötten jóval szervezettebb.
- Ez a szervező, illetve mozgósító erő nem a nyílt politikai viták síkján mutatkozott meg, hanem a választások első fordulóját megelőző hetekben, a negatív kampány végigvitelében, és a voksolás napján tapasztalt mozgósításban - szögezte le.
A pártelnök szerint, ha a Fidesz nem változtat jelenlegi szervezettségi szintjén, akkor a következőkben is alulmaradhat. Mint mondta: a Fidesznek nyitnia kell.
Pokorni Zoltán bejelentette, hogy a beszámolóról történő szavazást egyben személyével szembeni bizalmi voksolásnak is tekinti.
- Az ország nagy része narancssárga, csak éppen a kormány vörös - mondta az elnökség beszámolóját ismertetve.
Aláhúzta, hogy a Fidesznek és szövetségeseinek a választási kampány sikeréhez számos adottság állt rendelkezésére. Kiemelte a sikeres és stratégiai irányokat követő kormányzati évek szerepét, azt, hogy vonzó volt a választási programjuk, valamint, hogy a polgári erők lehető legszélesebb összefogását valósították meg.
A politikus szerint a polgári összefogás indokoltságát a választási eredmények sokszorosan igazolták. Mint mondta, a Fidesznek csak ez a széles körű összefogás jelentett esélyt a választások újbóli megnyerésére, a szövetségeseknek pedig csak a Fidesszel való közös jelöltállítás kínált módot a parlamenti mandátumok megszerzésére.
Pokorni Zoltán szólt arról, hogy számos helyen megsemmisítő erejű volt a Fidesz győzelme. - Éppen olyan megsemmisítő erejű, mint a vereség Budapesten, Komárom-Esztergom megyében, vagy Hevesben - tette hozzá.
Szerinte a kampány során az ellenfélnek nem maradt más eszköze, mint a Fidesz és vezetőinek démonizálása, hiteltelenítésének megkísérlése.
Mint mondta: a hecckampány eredményeként a vádak folyamatosan rakódtak egymásra, s az emberek fejébe sulykolt sztereotípiák előkészítették a terepet az MSZP választások napján végzett mozgósításához. Ennek eredményeként olyan emberek tömegei éltek választójogukkal, akiknek mozgósítását a közvélemény-kutatók nem tudták előre jelezni.
A közvélemény-kutatók vizsgálataira hivatkozva elmondta: budapesti vagy nagyvárosi, 50 év feletti, alacsony iskolai végzettségű, átlag alatti jövedelemből élő, alacsony státuszú volt az a tipikus választó, aki az MSZP-nek a kampány utolsó két hetében megfogalmazott üzenetei hatására járult az urnákhoz április 7-én.
Pokorni Zoltán szerint a Fidesz alulbecsülte a negatív kampány hatását. Sajnálattal állapította meg, hogy a sajtó nagyobbik része nem volt partner abban, hogy a gyűlöletkampányra, a hazugságokra felhívja a közvélemény figyelmét, sőt inkább tevőlegesen részesévé is vált azoknak.
Megállapította: a baloldalnak a gazdaságban, a kultúrában és a sajtóban meglévő szoros kapcsolatai erősebbek annál, mint amilyet a Fidesz 14 év alatt kiépített.
A választások utáni hetek, hónapok legmeglepőbb fejleményének nevezte a polgári társadalom önszerveződő erejének feléledését, hozzátéve: olyan erők mozdultak meg, és olyan érzelmek áradtak szét, amelyek a rendszerváltás időszakában voltak jellemzőek.
Pokorni Zoltán szerint az ellenfelek megpróbálták befeketíteni azokat a közösségeket, amelyek az első forduló eredményei nyomán nyilvánosan is kiálltak a polgári kormány által képviselt értékek mellett.
Tamás Gáspár Miklóst idézte példaként, aki azt írta: a polgári baloldal elképedt rajta, hogy az orbánista jobboldal rajongói milyen jó arcúak, jól öltözöttek, fiatalok és menő fejek, pedig nincs ebben semmi új. Tamás Gáspár Miklós írásában emlékeztetett arra, hogy az 1920-as évek zsidóverő egyesületei az egyetemen alakultak és működtek, nem az üzemekben; 1945 után a DISZ és az ÁVÓ fegyveres hittérítői jórészt a polgári középosztályból kerültek ki.
Pokorni Zoltán elmondta: érdemes lenne elgondolkodni, lehetséges-e épp ésszel, egyetlen bővített mondatban lefasisztázni és leávósozni a magyar társadalom felét.
- És vajon miért nem tiltakozik ellene a magyar értelmiség önmagát toleránsnak tudó csoportja? - tette fel a kérdést.
A Fidesz elnöke szerint a polgári körök és pártja az új értékelvű magatartás és politizálás megtestesítői. Leszögezte, hogy akik ezt nem értik, azok az értékelvű politizálást sem értik.
Kitért arra, hogy a választási kampány korszakhatárt jelez a Fidesz életében, a párt a szervezettség szempontjából új kihívás előtt áll. Mint mondta: a Fidesz néppárt lett, ezért szakítania kell a zárt, klubszerű működéssel, nyitnia kell és nem bezárkózni, valamint szükséges tagságát bővíteni.
Pokorni Zoltán a polgári oldal felelősségének nevezte, hogy a XXI. század hajnalán, az európai uniós csatlakozás küszöbén választ keressen arra a kérdésre, hogy mi a magyar.